Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)
Dávid Zoltán: Az 1715—20. évi összeírás
Az új utasítás értelmében az összeírás készítőinek össze kellett írniok a külsőséggel rendelkező valamennyi jobbágyot, zsellért, más falubélit, taksát fizető nem nemest, szabadost, a földesúri szolgáltatástól magukat pénzzel megváltó nem nemeseket és azokat a nemeseket is, akik szolgáltatási kötelezettségek vállalása mellett jobbágyföldeken gazdálkodtak. (,,Nomina et cognomina colonorum, inquilinorum appertinentias habentium, extraneorum, non nobilium taxatorum, libertinorum, ita etiam ignobilium semet ab onere anni census vei laborum a Dominis proprietariis, aut terrestribus pecuniaria solutione libertantium, prout et nobilium sub onere annui census vei laborum, fundos alienos rusticanos possidentium.") Egyrészt tehát megszűkítette a felveendők körét, amikor az 1715. évi utasítás félreérthető szövegezésével szemben világosan csak a földterülettel rendelkező jobbágyok és zsellérek összeírásáról rendelkezett, másrészt kiterjeszti azt a jobbágyföldet használó nemesekre is. Továbbra sem szól azonban a nehezen szétválasztható társadalmi rétegek közötti különbségtétel ismérvéről és nem tesz különbséget az adózók között vagyoni helyzetük szerint. Hasonló javító szándék vezérelte az utasítás készítőit a mezőgazdasági adatok felvételének nagyobb pontossága érdekében alkalmazott módosításoknál. Mindenekelőtt szigorúan meghagyták, hogy az összeírok ne elégedjenek meg a tanúk hamis vallomásaival (,,.. .dolosam fatentium revelationem..."), hanem mindenütt saját szemükkel győződjenek meg a bevallások helyességéről, ellenőrizzék a területi adatokat, a terméshozamot és a többi feljegyzésre kerülő adatot. Kiterjeszti az összeírást az összeírtaknak saját telkeiken fölül bérelt vagy használt területeire is és a háromnyomásos gazdálkodásnak megfelelő három forduló teljes területét tudakolja. Üjítás az is, hogy a területmértékül használt pozsonyi köblöt mindenütt búzavetésre kellett átszámítaniuk, bármit vetettek is. 14 Maga a királyi leirat sokkal részletesebb, mint az 1715. évi összeírást elrendelő törvény, a szabatosabban megfogalmazott ,,Rubrica"-hoz részletes utasítás is járul, mely a kérdőpontokra adandó válaszokat az összeíróknak még egyszer szájukba rágja. 15 „Nem is lehetne elképzelni becsületesebb és behatóbb munkát, mint ha az esküdt összeíró biztosok ezt a feladatot csakugyan lelkiismeretesen hajtották volna végre" — állapítja meg Marczali 16 még az 1715-ös utasításokról. Mennyivel inkább vonatkozik ez az 1720. évi rendelkezésekre! Az összeíróknak ezúttal egyébként is jóval könnyebb dolguk volt. Mivel csaknem mindenütt ugyanazok végezték a munkát, mint 1715-ben, nem kellett újra megküzdeniök a vidék sokszor teljes ismeretlenségének nehézségeivel. S kezükben voltak az 1715. évi adatok: pompás lehetőség, hogy tökéletesítsék, csiszolják, kiküszöböljék hiányosságait. Az új összeírásokon mindé nnek nem sok nyomát látjuk. Legtöbb helyen nincs lényeges változás az előzővel szemben, legfeljebb a nemesek rovatában van némi emelkedés s a Zsellérekében mutatkozik az új utasításnak megfelelő csökkenés. Egy-két meglepő eredményt leszámítva (ahol erősen megnövekedik, mint Békés, Győr, Heves megyében, vagy érthetetlen módon felére, negyedére csökken, mint Árva, Máramaros, Zala megyében) a földterület kiterjedése is csaknem változatlan. Az újabb összeírásban különösen az udvar csalódott, ahol továbbra is úgy érezték, hogy lyukas hálóval halásztak s az adózók kisiklottak ujjaik közül. Az új összeírásban még az 1715 óta eltelt 5 év természetes szaporulatának s a közben beköltözöttek számának megfelelő emelkedés sincs meg. Bármennyire hihetetlennek tűnt, bele kellett nyugodniok, hogy Magyarország és Erdély 279 739 km 2-nyi területén 1720ban mindössze 269 229 adófizető háztartás él, tehát mindössze egy adózó jutl km 2-re. 17
