Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)

Dávid Zoltán: Az 1715—20. évi összeírás

II. AZ ÖSSZEÍRÁS ELŐZMÉNYEI, KELETKEZÉSE, SORSA Mielőtt azonban bármelyikéhez is hozzákezdenénk, vizsgáljuk meg röviden az összeírások keletkezésének történetét. Röviden egyrészt, mert Acsády a kiadás első, általános részében ezzel elég bőven foglalkozott, másrészt, mert előbb említett céljainknak megfelelően bennünket most a forrásanyag létrejöttének történetéből csupán annyi érdekel, amennyi az összeírások történeti statisztikai forrásértékének elbírálásához feltétlenül szükséges. Ezért Acsády rövidrefogott összefoglalását csak ott egészítettük ki új adatokkal, ahol arra e szempontból szükség volt. Ilyen mindjárt az összeírások előzményeinek s a keletkezését létrehozó okok tüzetesebb vizsgálatának'kérdése. Acsády megelégszik az 1715. évi összeírást elrendelő törvény első sorainak megismétlésével, miszerint az összeírást „az adó igazságos elosztásának szükségessége" hívta létre s csak annyit tesz ehhez hozzá, hogy elrendelése az 1712—15. évi országgyűléssel meginduló reformok egyike volt: elkészítésével az adózás rendszerét igyekeztek korszerű alapokra fektetni.

2 Mivel Acsády nem mondja meg, hogy az eddigi gyakorlattal szemben miben történt változás, milyen irányban haladt a fejlődés, röviden át kell tekintenünk az adóztatási rendszer alakulásának főbb állomásait. A XIV. század óta az ország adózó népessége által fizetett állami hadi adó alapja kezdetben az egy jobbágycsalád birtokában levő osztatlan belső telek (fundus, porta, a hozzátartozó földterület nélkül). Ezt a telek aprózódásával egyre megfoghatatlanabb egységet a házadónál a ház váltja fel, majd nejkor az adózók fortélya ennek kijátszására is számtalan módot talál (az összeírások idején összeköltöznek, házaikból ideiglenesen elfutnak)

3

, a XVII. században fokozatosan vagyonadó kivetésére térnek át. A jobbágy vagyonát elsősorban ingóságai alapján állapítják meg, vagyontárgyaikat országszerte azonos számítási kulcsok segítségével alakítják át az adózási egységként továbbra is megmaradó portára. A vagyonadó azonban szintén könnyen változtatható és gyakran változó, ingatag alapnak bizonyult. így került előtérbe a sokkal állandóbb s a parasztgazdaságok vagyonosságát különben is jobban kifejezésre juttató földterület megadóztatásának terve. Az Európa-szerte meginduló hasonló fejlődés a földadó bevezetésének alapjául a földek pontos, mérnöki felmérésével készülő kataszteri felvételeket tekinti, s ezért megindításukat sürgeti. Ausztria az első állam, mely (talán éppen a magyarországi földbecslések riasztó példáján okulva) Lombardiában 1718-ban megveti a földadókataszter alapjait.

4 A földadó és a bevezetéséhez elkerülhetetlenül szükséges kataszteri felmérések elrendelésénél azonban számba kellett venni a nemesség várható éles ellenállását is. Nemcsak a saját művelésében levő majorsági földek s a nemesi kúriák sérthetetlensége miatt (melyek összeírásában, térképezésében a nemesi jogok csorbítását, adómentességük ellen irányuló támadást láttak), hanem annak a sajátos helyzetnek folyományaként is, hogy a jobbágyaik kezén levő földterület is nemesi tulajdon volt, s így közvetve ezek megadóztatása is sértette a nemesi telek adómentességének, a „ne onus inhaereat fundo" elvét. Az udvar nem is merte nyíltan felfedni a földadóra való áttérés tervét, hanem lassan, lépésről lépésre fogott bevezetéséhez. Ilyen kísérletnek tekinthetjük az 1696. évi, legutolsó portalis összeírást is, ahol ugyan a jobbágygazdaságok területi adatait még nem közlik, de a portaszám meghatározásánál s az adó kivetésénél a földterület nagysága már jelentős hangsúlyt kap. Az 1696. évi összeírás nyomdokain halad, azt fejleszti tovább az 1715-ben elrendelt országos összeírás. A lényeges különbség az, hogy 1715-ben nem az össze-