Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)
Dávid Zoltán: Az 1715—20. évi összeírás
írók sok mindenre kiterjedő, hosszadalmas számításainak eredményeként létrejövő csupasz portaszámokat jegyzik fel, hanem magukat a számítások alapjául szolgáló adatokat: a név szerint felsorolt lakosságot, a birtokukban levő földterület kiterjedését s a portaszám megállapításánál számbajövő, az eredményeket befolyásoló és módosító adatok hosszú sorát vetik papírra, magát a portaszámot azonban nem közlik. A hangsúly ezzel a jobbágyok birtokában levő föld területi adatainak, művelési ágak szerinti megoszlásának pontos közlésére tolódik. Ez természetesen még nem földadókataszter, hiszen egyrészt közel sem kielégítően pontos, másrészt a nemesi gazdaságot alkotó földek kizárásával nem terjedhetett ki a földterület egészére, a jobbágykézen levő földterületek nagyságának megismerésével azonban burkolt célja az adó alá eső és adózás alól kivont területek arányának megállapítása is lehetett. A tanulságok levonása nem is maradt el s azokban az 1723-ban és 1728-ban az országgyűlések elé terjesztett javaslatokban tükröződik, melyek nyíltan a földadó bevezetését, a nemesi és nem nemesi földek azonos elbírálás alá eső felmérését tűzik ki célul. Ezek a törekvések azonban már felnyitották a nemesség szemét. Felismerve a földadóra való áttérés és főleg a felmérések veszélyeit, az 1728. évi országgyűlésen élesen szembeszállnak a földadókataszter elkészítésének gondolatával s heves harcokban elhárítják a nemesi földbirtok megadóztatásának tervét, beleértve a jobbágykézen levő, de nemesi tulajdont képező földek adóalap alá vonásának kísérletét is. Míg Európában a földadó bevezetése lassan mindenütt megtörténik, nálunk az 1715—20-as próbálkozásoknak csak II. József alatt van folytatása. Az ő 1786 és 1789 között erőszakkal végrehajtott kataszteri felméréseinek felhasználására, életbeléptetésére sem került azonban sor soha s csak az 1850-es években megindított kataszteri felmérések elkészítésével valósul meg a földadóra való áttérés alapfeltétele . Számunkra igen nagy jelentőségű az összeírások írásbeliségének fokozódásában megnyilvánuló fejlődés is, mert ennek köszönhetjük a ránk maradt feljegyzések páratlan gazdagságát. Az adatok pontos rögzítésére a nép és az állam között levő érdekellentétek növekedésével fokozódó bizalmatlanság s az ennek következtében szaporodó visszaélések meggátolása érdekében volt szükség. Már pedig az adóösszeíróknak erre számos lehetőségük nyílott. Az ország merőben ellentétes természeti viszonyai és adottságai miatt ti. az adóösszeírók régi joga volt a portaszámok megállapításához vezető, elvileg azonos számítási kulcsok megengedhető módosítása. 1696-ban például a földterület átszámításánál nemcsak a földek különböző minőségét vehették figyelembe, hanem a község fekvését, árvizek, elemi csapások pusztításait, piacok közelségét és sok más egyéb tényezőt is. Az így kiszámított értéknek már nem volt bizonyossággal megállapítható kapcsolata sem a lakosság számával, sem a földterület nagyságával, mert az összeíró csak a legritkább esetben magyarázta el a portaszám megállapításához vezető számításainak menetét. Ezek a feles lekerekítésekre, kedvezésekre és szigorításokra ekként tág teret biztosító lehetőségek azután a visszaélésekre is bőséges alkalmat nyújtottak. A portaszám meghatározása a módosító körülményeket tetszés szerint alkalmazó vagy nem alkalmazó összeírótól függött, akit a földesurak beavatkozása, rokon köznemesi családok kérései és élelmes bírák busás ajándékai nyilván sokhelyütt szemethunyóvá tettek. Mindezt elsősorban éppen maga a szabad mérlegelést biztosító laza utasítás tette lehetővé, mely nem rendelte el, hogy az összeíró minden községben pontos és részletes adatfelvételt készítsen, közölje és indokolja a portaszámok megállapításához vezető számításait. Ezen a súlyos fogyatékosságon akartak segíteni az 1715-ös utasítások készítői az írásbeliség fokozásának elrendelésével. 10* 147
