Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)
Dávid Zoltán: Az 1715—20. évi összeírás
AZ 1715-20. ÉVI ÖSSZEÍRÁS • I. BEVEZETÉS Az adózók számbavétele céljából 1715-ben megtartott, majd 1720-ban helyesbítésére megismételt országos összeírások történetírásunk általánosan ismert, sűrűn felhasznált forrásai. Adataikat a Központi Statisztikai Hivatal tette közismertté, mikor főbb rovataikat számszerűen feldolgoztatta s a Magyar Statisztikai Közlemények, Űj folyam XII. köteteként „Magyarország népessége a Pragmática Sanctio korában, •1720—21." címmel 1896-ban kiadta. 1 A kiadásért síkraszállók jól számítottak: a mű megjelenését hivatásos és műkedvelő történetírók egyaránt nagy örömmel fogadták. Érdeklődésük teljesen érthető, mert az összeírások csaknem hiánytalanul megmaradt füzetei gazdag és értékes anyagot őriztek meg számunkra. Jelentőségüket különösen az növeli meg, hogy olyan időpontban készültek, amely egy hosszú és véres háborús korszak végét és az elpusztult ország romjain meginduló új élet kezdetét jelenti. Számvetés tehát a százados veszteségekről s az újjáépítés számbavehető erőiről: a megmaradtakból az elpusztultakra, a meglevőkből a jövendő képére következtethetünk. Végre itt áll előttünk az ország népe s az első, írásban lerögzített elvek alapján, azonos módszerrel készült összeírások adatainak feldolgozásával eljuthatunk az ország török utáni képének megrajzolásához szükséges számszerű eredményekhez. A feljegyzések értékesítése azonban nem éppen egyszerű. Az összeírások ugyanis csak az ország adózó népességének adatait közlik s ezeknek is — az összeírás egyenetlenségei következtében — hol tágabb, hol szűkebb rétegeit ölelik fel. Ez akkor okoz bonyodalmakat, amikor az adózóképes családfők számából az összlakosságra, földjeik kiterjedéséből a megművelt terület teljes nagyságára, az adózó iparosok és kereskedők számából az ipar és kereskedelem helyzetére következtetünk. Az összeírások kiegészítésének döntő feladatára maga a kötet munkálatait vezető elismert tudós, Acsády Ignác vállalkozott. Szándéka már a kötet címében is kifejezésre jut: nem a két összeírás főbb adatainak közzétételét, hanem „Magyarország népessége" kiszámítását, 1720. évi pontos számának meghatározását ígéri. Később azután a forrásból merítők nem is annyira az összeírások fárasztó számoszlopait, hanem az ő nagy biztonsággal és meggyőző erővel megejtett számításainak eredményeit fogadták el és használták fel munkáikban. Tanulmányunk sajátos helyzeténél fogva eltér tehát a történeti statisztika többékevésbé ismeretlen más forrásainak ismertetési módszerétől. Feladata nem annyira a forrás felfedezés-számba menő felderítése, felhasználhatósága módszerének úttörő feldolgozása, hanem a már kiadott szöveg s Acsády hozzáfűzött számításának kritikája. A kettős cél érdekében először megvizsgáljuk a közzétett adatok és az eredeti forrás kapcsolatát (hogy ti. a kiadás mennyire teljes és mennyire pontos), —másrészt végig kell követnünk Acsádynak az adatok felhasználási módjára adott útbaigazításainak és az ország népessége megállapítására végzett számításainak helyességét. 10 A történeti statisztika forrásai 145
