Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)

Maksay Ferenc: Urbáriumok

sorolták fel az urasági és tiszti lakóépületeket (esetleg berendezéssel, bútorral, eszközökkel együtt), a vár, kastély, kúria vagy majorság gazdasági épületeit (istálló, pince, tejpince, szín, tárolóeszközökkel és a tárolt terméssel), az állatokat (esetleg aprólékos részletezéssel, az állatállományban beállott változásokra és az állati termékek felhasználására is kiterjeszkedve.) Felsorolták, a határ mely táján, mekkora szántóföldrészei vannak az úrnak, nyomásonként mit vetettek ezekbe s mennyi a terméseredmény; milyen erdői vannak, milyen fanemekkel, hogyan szabályozzák a vágást és hogyan megy végbe a faanyag értékesítése; hol van a majorsági rét, szőlő, legelő, vadaskert, fácános, veteményes-, komlós-, gyümölcsöskert (itt nem egyszer fa- és növényfajtákat írnak le). A XIX. században a művelési ágakat már gondos részletezéssel bontják fel. Megadják: melyik évben milyen gabonafajtából mennyit vetettek s mennyi volt a termés, mennyi a rét hozadéka; leírják a föld termékenységét s a haszon növelése érdekében tett beruházásokat. Megtudjuk az „allodium" rovatból, milyen vizeken halásznak az úr számára s ez melyik halfajtából mennyi jövedelmet hoz. A földesúri kezelésben álló kocsma, sör- és pálinkafőző, malom, kovácsműhely, téglaégető, kőbánya, huta stb. mind több-kevesebb részletességgel kerül említésre vagy leírásra. Az allodium-rovat egyben átvezet bennünket egy, az urbáriummal közeli rokonságban álló irattípushoz, a „leltár"-hoz (inventarium). A leltárat azért is meg kell említenünk, mert számtalanszor találkozunk vele, mint az urbárium mellékletével. Leltáraink nagyobbrészt ugyancsak az urasági épületeket és a majorságok föld- meg üzemtartozékait veszik számba, az ingóságokkal együtt, a fent leírtnál nagyobb részletességgel. Gyakran megemlítik pl. az épületanyagot és alkatrészeket, felsorolnak a lakóépületekben és a majorsági épületekben őrzött minden tárgyat, így az ékszereket, könyveket is, az állatokat kor, nem és szín szerint. A nagy számban ránk maradt vár-leltárak az erődítések és melléképületeik leírásán kívül felsorolják a hadiszereket is (ágyúk, puskák, lőszer stb.); vannak külön hadianyagleltárak. A XVIII. századból iparosműhelyek és nagyobb üzemek (pl. szövődé) részletes leltárait is őrzik. A fejlettebb, áttekinthetőbb leltárak végén gyakran tárgyak szerinti összesítés található. Az urbáriumokhoz, összeírásokhoz igen gyakran kapcsolt másik irattípus: a becsű (aestimatio). A kincstár és mellette más birtokosok a XVII. század második felétől birtokaik eladása, adományozása, zálogbaadása, cseréje, hűtlenek birtokainak elkobzása esetén pontosan óhajtották tudni, mi a kérdéses ingatlan reális értéke s ezt „becslőik" útján állapították meg. A becslők a birtok hozzávetőleges értékét úgy számították ki, hogy előbb meghatározták minden (majorsági és úrbéri) épületnek és a földesúr fontosabb ingóságainak értékét, majd számbavették a birtokból folyó valamennyi pénz-, termény- és munkajövedelmet, végül a teljes évi jövedelemösszeget kamatnak tekintve s a szokásos kamatlábat véve alapul, eljutottak a végső értékösszeghez. Voltak amellett csupán egyes részlet-javakra (pl. szőlő, erdő, rét) kiterjedő, vagy a teljes érték kiszámításáig el nem jutó becslések is. A XVII. század vége óta szokásos ,,aestimatio"-típus az urbáriumok tagolódása szerint haladva, községenként adja a jobbágyok, telkek, zsellérek, puszták számát, a földesúr jövedelmeit, a robotterhet, a majorság leírását és mindehhez a becsü-összegeket; ez utóbbiakat vagy tételenként sorolja fel (telkek, illetve családfők, puszták és majorság becsértékei, pénz jövedelmek; pénzre átszámított termény jövedelmek, kocsmáitatás és más haszonvételek; egyedül a robotot nem számították át), vagy faluk szerint kalkulált becsű-összegeket kapunk. Az állandó kiadásokat (épületkarbantartás, konvenciók stb.) le kellett vonni a bruttó-jövedelemből.