Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)

Maksay Ferenc: Urbáriumok

alkalmával. Az urbárium meghatározta, évente hány és milyen vásárt lehet tartani. Földesúri tulajdonban álló bányák használatáért is díjat követeltek (census, Bergzins). A későbbi időkben bizonyos haszonvételek (kocsma-, mészárszék-, legelőjog) bérbeadása árverés útján történt, s nem egy XIX. századi urbárium mellékleteként maradtak meg a licitados jegyzőkönyvek. Fontos jövedelemforrása volt a feudális úrnak a különböző paraszti kihágások, vétségek és bűnök után szedett bírságok hosszú sora. Az urbáriumok gyakran hozzák az elkövetett tettek vagy a rájuk kirótt büntetések szerint megállapított összegeket. (Emberölés, véres sebet okozó verés, paráznaság, káromkodás; fej- és jószágvesztés, börtön, nyelvváltság stb.) A XVI. század elején még csekély jelentőségű, de később — a majorsági gazdálkodás térhódításával — egyre fontosabbá váló haszna volt az úrnak úrbéres népei robotoltatása. Az urbáriumokban ennek is pontos leírását találjuk, a jobbágy- és zsellércsaládfőnként vagy telkenként teljesítendő szolgálat megjelölésével. A paraszt ingyenmunkáinak nagy részét az év szabályosan ismétlődő mezőgazdasági műveletei tették ki, melyeket az úr földjén kellett teljesítenie: szántás, vetés, utóbb boronálás, aratás, begyűjtés és behordás, asztagrakás, cséplés, szitálás, — kaszálás, szőlőművelés (karózás, trágyázás stb.), kertművelés, favágás. Sok idő ment szállításra, fuvarra (gabona, bor fuvarozása a földesúr lakóhelyére vagy az értékesítőhelyre, só-, kő-, mészszállítás stb.), az úriház körüli személyes szolgálatokra (konyhaszolgálat, vártakarítás, vízhordás, jégverem készítése, őrszolgálat), futárszolgálatra. Ipari jellegű munkák közül elsősorban a szakképzettséget nem igénylő javítási feladatok hárultak a jobbágyra: lakó- és gazdasági épületek (főként malmok), kerítések, utak, révek, szerszámok, így halászszerszámok javítása. De gyakran követeltek tőle mész-, szénégetést, kőbányában malomkövek, ajtó- és ablakkeretek kivágását, hordók, asztagrakáshoz szükséges póznák készítését. Ácsokat, vargákat, faműveséket kényszerítettek, hogy az úrnak dolgozzanak. Ahol bánya vagy pénzverő volt, ott bányász és különleges fahordó-szénégető munkát kellett végezni. A jobbágyasszonyokra sok helyen gyapjúmosás, szövés munkája várt. Helyenként megemlítették, ha az időn túli robotért a parasztnak pénz járt, vagy ha a robotot pénzen váltotta meg. A jobbágyok kötelezettségeik összeírását gyakran használták fel arra, hogy sérelmeiket előadják és írásba foglaltassák. Leggyakrabban a földesúri tisztek erőszakoskodásai, törvényellenes túlkövetélései miatt panaszkodnak, máskor a földesúr által rájuk erőszakolt új terhek miatt (ilyenkor elmondják, mi volt a helyzet régen). Sokszor földjük jogtalan elfoglalását, pusztítások következtében esett elszegényedésüket, munkaeszközeik elégtelenségét adják elő. Az urbáriumok helyenként a paraszti közösség jogi helyzetére is kitértek, hiszen a földesúrnak jogában állott, hogy ebbe irányltólag szóljon bele s érdekei ezt általában meg is kívánták. Ismertetik az urbáriumok a bíróválasztás rendjét, szabályozzák a parasztok egymás közti adásvételi, zálogolási, csere- és örökösödési ügyeit, a perek lefolytatásának módját, meghatározzák a jobbágyok kötöttségi állapotát (együttesen vagy családfőnként). Szükség esetén szólnak a közösség (pl. mezőváros) és a földesúr jogi kapcsolatairól, a kegyúri jogról, a községbeli egyház viszonyairól, bizonyos vallású lakók beköltözési tilalmáról stb. Mivel a paraszti közösségek életét szabályozó „falukönyveink" csak a későbbi évszázadokból és csak elenyésző számban maradtak ránk, ezek a hiányukat részben pótló urbárium-bejegyzések rendkívüli értékűek. A XVI. századtól kezdve a földesúr gazdálkodásában egyre nagyobb szerep jut a saját kezelésben álló földeknek és üzemeknek (majorságoknak). Az innen eredő fontos jövedelemforrást — bár nem úrbéri jellegű — mégis kezdettől fogva az urbáriumokban volt szokás (rendszerint „allodium" címszó alatt) számon tartani. Itt