Szigetvári István: A szövetkezetek a Tanácsköztársaság idején (Budapest, 1959)
A szövetkezetügy a tanácsköztársaságban
A SZÖVETKEZETÜGY A TANÁCSKÖZTÁRSASÁGBAN 1919. március 21-én, amikor Magyarországon a polgári világ öszszeomlott, s kikiáltották a Tanácsköztársaságot, az ország a télies gazdasági csőd és a külpolitikai katasztrófa szélén állt. A tanácskormány világosan látta a nehézségeket, amelyekkel történelmi jelentőségű vállalkozása során szembe kellett néznie. De nem tántorodott meg, mert bízott a magyar proletariátus hősiességében és áldozatkészségében. Ebben a tudatban hatalma első perceitől kezdve minden lehetőt elkövetett, hogy az új gazdasági és társadalmi rend alapjait lerakja, a mezőgazdasági és ipari termelés folytonosságát biztosítsa, s nem utolsósorban megjavítsa a dolgozók életkörülményeit és — tekintettel a várható intervenciós támadásra — megszervezze az ország védelmét. A tanácskormány szocializmust építő munkájában fontos szerephez jutottak a szövetkezetek is. A mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek a mezőgazdasági termelés folytonosságát, a városok és a Vörös Hadsereg ellátását kellett biztosítaniuk. A fogyasztási szövetkezeteknek fontos közellátási feladatokat kellett megoldaniuk. A Tanácsköztársaság utolsó időszakában az Általános Fogyasztási Szövetkezet a fokozatosan felszámolásra került magánkereskedelem helyett az áruelosztás szinte egyetlen jelentős szerve lett. A hitelszövetkezetek jelentősége a kapitalista bankrendszer átszervezésével lépett előtérbe. A hitelszövetkezetek a mezőgazdasági termelés támogatásában s a kisipari, bútorvásárlási és proletár árucsere-akcióban kaptak fontos pénzügyi feladatokat. A kisipari termelőszövetkezetek elsődleges célja az anyagellátás biztosítása, majd a kisipari termelés elmaradottságának és szervezetlenségének felszámolása volt. A Tanácsköztársaság szövetkezeti politikája az értékes kezdeményezések és figyelemre méltó eredmények mellett természetszerűleg nem volt mentes a hibáktól sem Az e téren elkövetett hibák for-
