Szigetvári István: A szövetkezetek a Tanácsköztársaság idején (Budapest, 1959)

A szövetkezetügy a tanácsköztársaságban

rata vezetők árulása s az anyagilag és erkölcsileg megfelelően elő nem készített július 20-i katonai ellentámadás összeomlása után fejeződött be. A Földművelésügyi Népbiztosság a szövetkezeti demokrácia megerősítése, kifejlesztése és az ellenforradalmi érzelmű gazdaságvezetők eltávolítása helyett a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődésének olyan útját jelölte ki, amely az állami gazdaságok irányába vezetett. 6 A Tanácsköztársaság agrárpolitikájának elemzése során általában csak a hibákat szokták említeni, pedig éppen a szövetkezeti mozgalom mélyebb ismerete tanúsítja, hogy voltak figyelemre méltó kezdeményezések és eredmények is. Többek között a termelőszövetkezeti apparátus működése tette lehetővé a budapesti dolgozók minimális húsfejadagjának biztosítását. (19) Elvitathatatlan történelmi érdemük a termelőszövetkezeteknek, hogy jelentős mértékben hozzájárultak a 200 ezer főnyi Vörös Hadsereg élelmezéséhez. A tanácskormány agrárpolitikája biztosította a mezőgazdasági termelés folytonosságát. 1919 tavaszán a termelőszövetkezeti gazdaságokban nem maradtak vetetlen földek, a mezőgazdasági munkák mindenütt zavartalanul és fennakadás nélkül folytak. Oj alapokra fektették az állattenyésztést, addig elhanyagolt művelési ágakat vezettek be. Általában olyan kezdeményezések és munkálatok történtek, melyeknek gyümölcse csak a következő gazdasági évben ért volna meg. A tanácskormány szervezettséget és tervszerűséget vitt a termelőszövetkezeti gazdálkodásba, egységes könyvviteli és számviteli rendszert dolgozott ki, s gondoskodott a szűkösen rendelkezésre álló mezőgazdasági gépek, műtrágya és üzemanyagok megfelelő szétosztásáról. A tanácskormány agrárpolitikájának következményeiben is legsúlyosabb tévedése az volt, hogy a nagybirtokok egy részét nem osztotta fel a szegényparaszti rétegek között. Pedig a földművesszegénység a proletárdiktatúrától földosztást várt és remélt. A Tanácsköztársaság vezetőinek nagy része nem ismerte fel, amit Lenin olyan világosan látott, azt, hogy még a nagyüzemű termelés biztosítása mellett is lehetett volna a magyarországi nagy latifundiumokból — melyek egy részén úgyis félfeudális gazdálkodást folytattak — a kisparasztoknak valami földet adni. Ezeknek a nagybirtokoknak egyes részeiből lehetett volna a falusi szegénység földéhségét csillapítani. (94) A Tanácsköztársaság vezetői felismerték a földművesszegénység akaratát és kívánságát. Igyekeztek is segíteni, de a megoldás nem volt kielégítő mértékű. Hamburger Jenő a parókiális földekből akart