Szigetvári István: A szövetkezetek a Tanácsköztársaság idején (Budapest, 1959)

II. Fejezet Fogyasztói és értékesítő szövetkezet

És vett, mindig csak vett. Adóba, a fiskális útján, a billogos papírossal, a finánccal, a végrehajtóval. Vett, egyre vett! Adott pedig érte dicséretet, hogy így a derék, józan magyar paraszt; úgy Árpád és Rákóczi ivadéka! — És adott érte kövér papok dologtalan kezével a túlvilági boldogság kifogyhatatlan olajos korsójából mennyei örömöket és égi malasztot a földi élet száraz kenyere mellé. Addig nyerették veled az elismerésnek és a túlvilági életnek nagvlutriját, hogy csak úgy ősszel vetted észre, hogy tiéd a malaszt, övék a malac. Főként az ő háborújuk öt esztendejében fosztogatták a falu népét. Elvitték mindenedet: a lisztedet, a zsírodat, az élelmedet, a barmodat. Tetejébe a fiaid éveinek munkára adott idejét, épségét, szép dali életét is elvitték. És adtak érte cserébe egy elvesztett háborút, a vesztett háborúnak annyi tenger adósságát, hogy az ötödik unokád sem heverte volna ki, ha nem jön a tanácskormány. De jött, és megszabadított úri fosztogatóidtól, elvette tőlük a rablott vagyont, és ezzel megszabadított a háború átkos örökségétől: az elbírhatatlan adótehertől. Viszont értéket adott a pénznek, az értéktelen pénznek. Valódi pénzzé tette a pénzt. A gazdagok földje, földi paradicsom módjára berendezett palotája, garmadában őrzött kincse, a püspököket hizlaló nagy papi birtokok, a magyar pénzt külföldön lóversenyre, kártyára, jószagú dámákra, pezsgőre, parádéra, pazarló grófok és hercegek tengernyi földbirtoka, a bankárok, uzsorások pénze, a vagyonos osztály bérpalotái, aranya és mindaz a vagyon, ami a gazdagokat hizlalta, mindez most közvagyon lett, s ez áll jót arról, hogy a magyar Tanácsköztársaság pénze csakugyan pénz és nem úri Jancsibankó. Ez, ugye nincs cifrán mondva, ez egyenes, érthető és magyar beszéd? Értse is meg minden magyar ember, hogy minden bankó egyformán jó. Nem a színe dönti el, hanem, hogy ki áll érte jót? A magyar pénzért pedig az az állam áll jót, amelyik a maga forradalmi elszántságával és erejével koldusok országából a legnagyobb vagyonú állammá lett. Olyan gazdaggá, hogy nincs szüksége szegény dolgozók és kisgazdák adófilléreire, melyekkel — gondolkozzatok ezen jól — 30 esztendőnként újra meg újra megvásároltad a tulajdon földedet. Most igazán a tiéd, ami a tiéd! Nem nyúz, nem szipolyoz senki. Éled a magadén a magad munkás, boldog, megelégedett életét Csakhogy olyan ez az ország most, mint egy hatalmas, gazdag uradalom, amelyet rablóbandák fosztottak ki. Itt a töméntelen föld, de nincs mivel megmunkálni. Nincs szerszám, nincs gép elegendő, elapadt a világító petróleum, kifogyott a dohány a falun, lerongyolódik az ember.