Szigetvári István: A szövetkezetek a Tanácsköztársaság idején (Budapest, 1959)

II. Fejezet Fogyasztói és értékesítő szövetkezet

Ez is kéne, az is kéne, minden kéne, ott künn a falvakban, de csak bankó van, de egészével a bugyellárisban, a ládafiában, hogy verje meg a csuda. Az ezresbankót nem lehet az ökör mögé akasztani, sehogyan sem megy vele a szántás. Fuvarozni is bajos bankóból készült papirosszekéren. Szerszámra sem nagyon alkalmatos a dugdosott ezüst ötkoronás, szoknyát, mándlit, sujtásos nadrágot, keszkenőt, gyolcsot, kalapot, csizmát, pillangós cipellőt, gácsi posztót sem lehet szőni, varrni, eszkábálni a bankóból, akármilyen dögivei van is. Az se vigasztalás, hogy a falunak nincs ugyan semmiféle ipari portékája, még gyufája sincs, de úszik a bőségben, míg a város, ahol pedig van ipari portéka, valósággal koplal. A tanácskormány sürgősen és becsületesen akar segíteni a város baján is, a falu baján is. Nem kell ehhez ördöngösség, nem boszorkánymesterség ez, csak becsületes törekvés kell hozzá és az, hogy mindenek megértsék, akiket illet, hogy miről van szó? Egyszerű ez a dolog nagyon: A városnak van ipari portékája, van szerszáma, szöge, kapája, kaszája, sarlója, gereblyéje, van posztója, lábbelije, gyolcsa (különösen azóta, mióta az árurejtegetők titkos raktárait fölfedezte és az uzsorások portékáját összegyűjtötte), van gyufája, gyertyája, petróleuma, tűzszerszámja, szóda ja, szappana, orvossága, a város tud adni ekét, vetőgépet, boronát, szekeret, lószerszámot, szecskavágót, permetezőt, szénkéneget, rézgálicot, fűszerszámot, edényt, házieszközöket, könyvet, papirost, ceruzát, ácsplajbászt, kötelet, kötőféket, zsineget, vetőmagot, palántát, mindent, amiben a falu szükséget lát. De a város népe és benne számtalan proletártestvéretek kínos éhséget szenved, a munkások künn a frontokon védik a ti földeteket, gondtalan szabadságotokat, és asszonyaik és gyerekeik ezalatt valósággal koplalnak, míg a falu élelem dolgában bőségben él. Mi hát a tennivaló? A falu és a város becsületesen cserélje ki fölös javait! Ezt akarja most valóra váltani a magyar Tanácsköztársaság forradalmi kormánya. Szerte az ország vidéki központjaiban áruraktárakat állít fel a tanácskormány. Ezekben a raktárakban a falu megtalálhat minden portékát, amire szüksége van, és meg is kaphatja, ha lisztet, zsírt, főzelékfélét, burgonyát, vajat, túrót: egyszóval ennivalót ad érte cserébe. Ha pedig megértetted mindezeket, jószándékodban ne késlekedj, mert a pokol tornáca is jó szándékkal van kikövezve, amelyből a tétovázás miatt soha sem válik eleven valóság.