Gáspár Ferenc: A munkásság az üzemekért, a termelésért, 1944-1945 (Budapest, 1970)

A magyar nagyipari munkásság harca az üzemek megmentéséért,helyreállításáért és a termelés megindításáért, 1944-1945 (Tanulmány)

A nagybankok, nagyvállalatok bénultsága, passzivitása a magyar finánctőkés osztály 1944 végi—1945 eleji politikai helyzetét is tükrözte. A bevezető első részében szóltunk a magyar nagytőkés osztály helyzetében és összetételében a második világháború, de különösképpen az ország német megszállásának időszakában végbement változásokról. Az „őrségváltás" eredményeképpen kiemelkedett új ipari „vezetőréteg" számos tagja 1944 végén jobbnak látta, ha eltűnik az országból, és a menekülő fasisztákkal együtt Nyugatra távozik. Velük települt ki az országból az adminisztratív és a műszaki vezetőknek egy politikailag kevésbé kompromittálódott, de a huszonötesztendős ellenforradalmi rendszer kommunistaellenességén nevelkedett, könnyen megtéveszthető rétege is, akik közül azonban később, a felszabadulás után, számosan visszatértek hazánkba. A finánctőkének és az ipari vezetésnek az a része, amelyet a németek 1944. március 19-e után nem tartóztattak le és a kitelepítés alól is kivonta magát, a felszabadulást követő első időszakban félrehúzódott, aggodalommal és bizalmatlanul figyelte az eseményeket. Mi volt e réteg félrehúzódásának az oka? 1945 elején, különösen a háborútól legtöbbet szenvedett fővárosban a felszabadulást követő első napokban hallatlan nehézségek tornyosultak a mindennapi élet elé, mégsem lehet pusztán e körülményekkel magyarázni a burzsoázia passzivitását ebben az időszakban. A magyar nagytőkés osztály — amely Magyarország háborús részvételének első számú haszonélvezője volt — a háború befejezésével súlyos vereséget szenvedett. E vereség egyik tényezője a háború kapcsán elszenvedett személyi és anyagi veszteségei voltak, a másik, talán a súlyosabb: tudomásul kellett vennie, hogy Magyarországot az angol—amerikai haderő helyett a szovjet hadsereg szabadítja fel. Ez a körülmény, valamint a Magyar Kommunista Párt megjelenése a magyar politikai életben a burzsoáziában rögtön a magántulajdon megszüntetésétől való félelemérzettel társult. Igaz, hogy a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front 1944 decemberében elfogadott programja, az Ideiglenes Nemzeti Kormány nyilatkozata világosan állást foglalt a magántulajdon fennmaradása mellett, azonban ezek a programok csak lassan terjedtek el az országban, ugyanakkor az üzemekben, a bányákban megalakultak az üzemi bizottságok, a pártszervezetek, a szakszervezetek. A tőkések az üzemi bizottságokban nem a gyári vagyon védelmezőjét, a háborús károk helyreállításának kezdeményezőjét látták, hanem szentségtörőket, akik „avatatlan" kézzel intézkednek a gyárkapukon belül. Növelte a burzsoázia bizonytalanságát, hogy politikailag is el volt szigetelve. Az a magyar tőkésosztály, amely az ellenforradalmi rendszer huszonöt esztendeje alatt hozzászokott ahhoz, hogy az ország politikai—