Gáspár Ferenc: A munkásság az üzemekért, a termelésért, 1944-1945 (Budapest, 1970)
II. A bányák és a gyárak helyreállytása a termelés megindítása
Méray Ferenc és Heinczinger József, Rákosrendezőre pedig Ferenczi László tisztviselőinket küldjük ki. Ugyancsak megbízást adtunk Lángh Gyula ig. h., valamint dr. Mende Valér tisztviselőinknek arra, hogy lássák el a fent megjelölt munkálatok ellenőrzését és a felállítandó csúszdáink felállításának megszervezését a Kormánybiztosság intencióinak megfelelően. Kérjük a Kormánybiztosságot, hogy nevezettek részére a szóbajövő állomási és csúszdái területeken való szabad mozgást biztosító igazolványokat soron kívül kiadni szíveskedjék. Tudomásul vesszük i. t. dr. Borvendég fogalmazó úr azon közlését, rnely szerint a fenti szénmennyiségek kiszolgáltatása kizárólag a Kormánybiztosság által kiadott utalványra történhet. Ugyancsak tudomásunkra szolgál az is, hogy az ily módon kiadásra kerülő szénmennyiségek ellenértékének előlegeképpen ezen utalvány birtokosai a Kormánybiztosságnál q-ként — helyt Budapest leadóállomás — 50, — pengőt fizetnek be. A fogalmazó úr közölte velünk azt is, hogy az így befizetett összegek a beérkezett szén igazolt tulajdonosának haladéktalanul rendelkezésére bocsáttatnak. A Kormánybiztosság intenciójához híven társulatunk igyekszik csúszdáinkat minél előbb oly állapotba hozni, hogy azokon nagyobb szénmenynyiségek tárolhassanak és ezáltal is alkalmunk legyen Budapest közérdekeit hathatósan szolgálni. Tisztelettel bejelentjük, hogy a Véső utcai csúszdánk már olyan állapotban van, hogy itt 1000—1500 tonna szenet biztonságosan tudunk tárolni. A Véső utcai rakterületekre való irányításnak csupán az az akadálya, hogy a MÁV nem ad mozdonyt, amely a megrakott vagonokat a telepre betolja. Kérjük a Kormánybiztosságot, szíveskedjék bennünket hathatósan támogatni a tekintetben, hogy a MÁV mozdonyokat bocsásson a Vizafogóállomás rendelkezésére, miáltal biztosítva lenne a csúszda használhatósága. Teljes tisztelettel [aláírás] Háromoldalas, géppel írt másolat. — OL Z 221—217¡2. 23 A munkásság ...