Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Előszó

nemzet lettünk volna. Jogunk van szebb reményt meríteni minden melegebb szóból, minden futónak látszó vonzalomból, mivel bujdosó képviselőinket a külföld népei és politikai vezetői kísérték. Ettől a gondolattól vezérelve tárgyaljuk jelen munkánkban, talán aránytalan részletességgel is, a nagyvilágban történteket; még akkor is, ha azokat néha csak igen távolról lehet is összefüggésbe hozni nemzetünk sorsával. Mi a lehetőségekre vagyunk kíváncsiak és nem csupán csak arra, hogy mi történt mégis végeredményképen. Ezért figyeljük meg a hatalmi tényezők, népek és egyének lelkületét, mozgató céljait is, jelentőséget adva ezzel a részleteknek, amelyek az emigrációt közvetlenül érintették. A Kelet bonyodalmaiban nem értünk szállót síkra az angol, francia és török; de tájékozódnunk kell, hogy milyen „ lehetett volna szerepünk e bonyodalmakban, ha valóban számításba jöhettünk volna akkor, mint kicsiny, de valóságos tényezők. Ezért mondjuk el részletesebben azt is, ami idegen népek között idegen célokért történt. A Történelmi Társulat a nemzet mai sorsában szükséges példákat akar nyújtani e kiadvány-sorozattal külső politikai viszonyainkról, olyan időkből, amelyek még nem esnek tőlünk igen távol, de amelyek történeti forrásai már minden oldalról megnyíltak, amelyek tehát már nincsenek elzárva a tárgyilagos megítélés elől. Ebből a szempontból kíván az „élet mestere" lenni az emigráció története. De más tere is nyílik annak, hogy a történelem ez ősrégi időktől kitűzött feladatának eleget igyekezzünk tenni. Az emigráció történetében többen szerepelnek a magyar nemzet vezető, sorsdöntő hatású egyéniségei közül. Alakjuk rajza tanulságos lehet, ha következetes módszerrel és 'mindig a lehető legbensőbb átértéssel tudjuk őket magunk elé állítani. Oly mély alapokra vetítve, hogy bennük magunkkal közösre, az általános emberire tudjunk ismerni. Ez a módja annak, hogy valóban tanuljunk. Megtanuljuk ismerni a jót és szépet, a rosszat és gyöngét, ami az embert a köznek szánt tevékenységben is kíséri. Egész egyéniségeket kell adnia jellemzésünknek. Nem elég

r csak az eseményekben épen szerepet játszott tettek rugóit feszegetjük. Csak a kereken elképzelt egyéniségeket értjük át teljesen; csak igy érezhetjük egy-egy pillanatra, hogy lelkük legbenső közepén állunk és ösztönszerűen és természetesen mindent átlátunk és mindent megértünk. így ítélhetünk csak meg egészen egyes tetteket, gon-