Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)
Első fejezet A menekülés
Azoktól, kik már előtte ideértek, megtudhatta, hogy a határátlépés még semmi irányban sem jelent biztos menekvést. Egyenesen átellenben, a szerb parton, máris látni lehetett a fegyveres szerbek gyülekező csoportjait. Néha vészhír is támadt Orsován, hogy a szerbek átkelőben vannak és rá akarnak ütni a menekvő magyarokra. Az oláh határt Orsován kívül egy sétányira kicsiny patak jelölte. A török őrség ott igen barátságos, parancsnokának beszéde csupa vigasztalás, de keleti udvariassága mégsem ad biztos választ semmire. Dembinski és Mészáros az előző napon rászánták magukat és elváltoztatott külsővel, hamis névvel átmentek a törökhöz. Felismerték és őrizet alá vették őket Turn-Severinben, a további felsőbb utasításig. Pedig az orosz figyeli e vidéket. Épen a napokban fogatott le két franciát, kik Magyarországra igyekeztek sürgős jelentésekkel. Ada-Kaleh szigetének török parancsnoka sem akart segíteni. Lopva pedig nem lehet lecsónakázni a Dunán. A partokon szerb és orosz őrségek; éjjel pedig a Vaskapu szírtjei zúznák össze a csónakot. Kossuth idegen útlevélért Belgrádba küldött, az ottani barátságos angol konzulhoz. De négy-öt nap kell ahhoz, míg az megérkezik. A várakozásra, pedig nincs sok idő. Északról egyre szakadoznak lefelé a felbomlott seregek menekülő csoportjai, hírül hozván az osztrák közeledését. A hangulat kezd izzó lenni Magyarország e végső kis sarkában. „ A félelem szörnyű egy betegség!" — írja Batthyány miniszter felesége Mehádiáról. „Maga Kohlmann ezredes is otthagyott mindent és reszketett, mint egy asszony. Siratom elveszett hazámat, de honfitársaim gyávaságát is, kiket kezdek megvetni." A grófnő azt hiszi még, hogy Bem sikerrel harcol tovább és ezért szól megvetéssel a tisztek, képviselők, hivatalnokok menekülő karavánjáról. Az vigasztalja csupán, hogy arisztokrata alig van köztük. Levele végén azonban maga is aggodalommal gondol arra, hogy a menekülés útja nem záródik-e le végképen. 1 Voltak mégis sokan, kik nyugodtan álltak meg és szembe készültek szállani az osztrákkal. Az útra pedig táblát tűztek ki: „A nyúlszívűek országútja". De mind hiába, a felülről jövő hírek haszontalanná tettek minden igyekezetet. 1 L. Iratok 7. sz.