Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Első fejezet A menekülés

romboló hatásától akarta Kossuth megóvni a lugosi sereget. De más oka is volt a titoktartásnak. Kossuthnak is tudomása volt arról, hogy az osztrák kormány már hónapokkal előbb körözőlevelet adott ki világszerte a magyar vezérek ellen és hogy régi szerződések alapján Ausztria követelheti lázadó alattvalóinak kiadatását Törökországtól. Bizonytalanná tette a török határt az is, hogy az oláh tartományokat orosz sereg tartotta megszállva. Ezért volt szükség Zamoyski vezetésére és összeköttetéseire a török földre menekülésnél. Elég erős seregecske volt a két légió, közel ezer fegyvert számlált. Mégis csak lassan, óvatosan haladhattak, biztosító csapatokat küldve előre a hegyi út minden kanyarulatához. Osztrákokra is lehetett volna bukkanni már, de azonkívül már rémhírek keringtek arról is, hogy az oláh nép feltámadt és megsemmisíti az eltévedt magyar csapatokat. Soha sem lehetett tudni, hol lesnek reájuk a magasra nyúló sziklák cserjéi közt a hegyi lakók csoportjai. A menetben több ízben is támadt zavar és kavarodás az ilyen vészhírek miatt. Boldogtalan xít volt ez valóban. Három esztendővel később, amikor két világrész ünneplésétől volt mámoros Kossuth, akkor tesz célzást menekülésére egy bizalmas levelében Asbóthhoz, volt útitársához, egy más üggyel összefüggésben, hirtelen fordulattal: „Emlékszik ön arra a boldogtalan útra?"

1 Ha van boldogtalan érzés a világon, úgy Kossuth zárt kocsija vitte azt magával. Elveszett minden, mit alkotott; csak küzködve tarthatja az önmagában való hitet is. Mindinkább érzi a bizonytalan sorsot, melyben feleségét és gyermekeit hagyta. Es a veszélyek mellett, melyekre minden percben számíthatott, fel kell merülnie a jövő élet gondjainak is. Csak az optimizmus vigaszához lehet itt menekülni. Zamoyski, aki a pihenőknél találkozik Kossuthtal, meglepődve veszi észre annak reményeit az oroszban. A cárt és birodalmát Ausztria régóta titkon dolgozó ellenségének tartja Kossuth. Hiszen békeidőben több hírlapi cikke is jelent meg e kérdésről. Bízik hát abban, hogy az orosz, már csak Ausztria bomlasztására is, pártját fogja majd a magyarnak. Ily módon nem kell oly végzetesnek látnia a katasztrófát, mit maga mögött hagyott. Nem kell tehát egy elveszett nemzet kormányzójának éreznie magát. Valamiként ezt a felfogását bizonyítja az is, 1 Asbóth: Adalékok 73.