Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Első fejezet A menekülés

Kossuth a beszélgetést. Hosszan kiöntötte lelkét Görgei előtt. Beszélt múlt küzdelmeiről, óriási és lelkes munkájáról a harc alatt, — mit Görgei később sem vitatott el tőle soha. Egyetlen dolog hiányzott csak neki a végső sikerhez, — mondta, Kossuth — és pedig Görgei őszinte bizalma és támogatása. Pedig teljes egyetértéssel az osztrákkal és orosszal együtt is megbirkózott volna a nemzet. Igaz bizalommal csodákat tehettek volna; ő a maga részéről semmi egyéni célt, hatalomvágyat nem ismer. íme, vegye el tőle Görgei most is a hatalmat; szívesen lemond róla, mert számára úgy sem volt az más soha, mint töviskoszorú. Ostromolni, meghódítani akarta tehát Kossuth Görgeit. De egyúttal félig önkénytelenül vádolja is őt. Saját hibáiról, felelősségéről elfelejtkezik, amikor a veszély órájában a hadvezér reálisabb, hidegebb egyéniségéhez húzódik. De jóakarata őszinte és az optimizmus sem hiányzik belőle a jövővel szemben, hiszen különben nem tartotta volna oly fontosnak még ekkor is kettőjük személyének kérdését. Görgei félszeg helyzetben érezhette magát. Egyrészt hatott még reá a szembenülő férfiúnak neve és jelentősége; ezért nem beszélt félreértés nélküli kíméletlenséggel. Másrészt azonban már túlmély gyökeret vert benne a meggyőződés Kossuth gondolatvilágának süppedékes talajáról. Nagyzoló és könnyelmű politika áldozatának tekintette a nemzetet és hadsereget. Végül pedig kétségtelen az is, hogy az oroszban nagyobb reményei voltak, mint azt később vallotta. Mert az orosszal folyó alkudozásokban bízott akkor még mindenki; ez enyhítette a haza sorsán való kétségbeesést. Görgei kész volt tehát a legnagyobb áldozatra, mire dicső múltú hadvezér csak gondolhat; hideg mérlegeléssel feladni a fegyvereire bízott ügyet és ezzel végét szakítani saját pályájának is. Kossuth szavaiból inkább a vád sanda célzatát érezte ki magával szemben, mint az igaz ellágyulást. Hallgatagon ült helyén, mind szilárdabb meggyőződéssel, hogy ez emberrel neki már semmi közössége sincs a jövőben. Teltek az órák, míg odakinn egy nemzet sorsa rohant végzete felé. Ha ők ketten megértették volna egymást, ha Görgei lelkes szavakkal felkínálja Kossuthnak, hogy vállt-vállnak vetve együtt siessenek az utolsó küzdelemre, lángra tudta volna gyújtani a kormányzót és a szabadságharcot még véresebb és tragikusabb fejezet zárta volna le.