Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Első fejezet A menekülés

tettekért hevülő belsejében, akkor Kossuthot valóban meghódíthatná újra a leglelkesebb együttműködésre. Mindkét részről nagy volt már tehát a gyanú és bizalmatlanság. Es egyik fél sem igyekezett ennek határozott tisztázására. Ez volt az oka a későbbi vádaknak és engesztelhetlen gyűlöletnek. Görgei ezért nem tudta és nem hitte el később sem soha, hogy Kossuth még ekkor is remélt; Kossuth pedig nem tudta, hogy Görgei önmagában ekkor már számot vetett mindennel. Tagadja később is, hogy Görgei reménytelenül beszélt volna előtte Aradon. Tudjuk Görgei és mások előadásából is, hogy a hadvezér a minisztertanácson sötét képet festett a katonai helyzetről. Szavait megdöbbentő csönd követte. De bizonyára nem beszélt úgy, hogy végső szándékát megérthették volna. Kossuth talán inkább a szemrehányásokra szemrehányásokkal felelő ellenfél szavait hallotta beszédében, mint a hadvezér tárgyilagos beszámolóját. Hiszen Görgei előadása rejtett vádnak tűnhetett fel a kormány ellen, mely oktalan politikájával reánk hozta az oroszt és amely idegen hadvezérekre bízta a magyar seregeket. Dembinski csatavesztését valószínűnek tartotta már ekkor Görgei és cáfolgatta Kossuth értesülését. A minisztertanács szótoszlott, de Kossuth mégis csakhamar érezte, hogy dolga Görgeivel befejezetlen maradt. Magához kórette hát őt este az aradi várban volt kormányzói szállására. Hosszan, egészen az éjféli órákig beszélgettek ott ketten egyedül, utoljára az életben. Nehéz lenne e beszélgetést hibátlanul rekonstruálnunk abból, amit ők ketten később írtak róla, hiszen egyenesen hazugságnak bélyegzik egymás előadását. Görgei úgy szól a találkozásról, mintha Kossuthban semmi kétséget sem hagyott volna arról, hogy Dembinski csatavesztésének esetére fegyverletétellel akarja befejezni a küzdelmet Kossuth felháborodva tiltakozik Görgei visszaemlékezései ellen. Ha így lett volna, nem szentesítette volna másnap lemondásával a fegyverletétel tervét. Hinnünk kell mindkettőjüknek. De a valóban kiejtett szavak mindkét részről másként hangzottak el, mint ahogyan utólag azokra emlékeztek. És a pillanat lelkiállapota okozta, hogy mindketten inkább egymás szavai mögé figyeltek, mint azok egyenes értelmére. Az lett volna természetes, hogy Kossuth a hadihelyzet megbeszélésére üljön össze ez este Görgeivel. De nem ezzel kezdte meg