Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Harmadik fejezet A magyar ügy és a nagyvilág

vége kikerülhetetlen, mégis mind több jelét mutatta érdeklődésének irántunk. A kabinet többi tagjai is nagyobb megbecsüléssel nézett már reánk. A miniszterelnök nemcsak Palmerston politikai erejére való számításból támogatta őt a királynő előtt is. Sohasem tudna részt venni olyan kormányban, — mondja később a királynőnek, — mely Ausztriával és Oroszországgal kívánna együtt haladni Franciaország helyett. A despotizmus harcának tartja ezek háborúját, míg Kossuth az angol institúciók távoli képviselője velük szemben. És figyel­meztette a királynét az erőre, melyet Palmerston jelent az ural­kodónak és a kormánynak: az angol közvélemény áll mögötte. Lansdowne, aki az udvarnál is igen kedvelt miniszter volt, jóbarátságot tartott Pulszkyékkal. S bármikónt is elfelejtkezik erről később Pulszky, ismeretségük mégsem volt egészen politikamentes összeköttetés. Lansdowne maga ajánlotta fel Pulszkynak, hogy angolra fordítja a röpiratot, mit Teleki ez időben az orosz inter­venció ellen adott ki. 1 Amikor Canning a tavasszal fegyveres tüntetésre bíztatta Palmerstont, azzal érvelt, hogy az angol becsület ós érdek e nyilván­való veszélyében melléje fog állni Anglia egész népe, nem hallgatva Cobdennak és a békepártnak örökbéke agitációjára. Cobden pártjával valóban számolni kellett akkor Angliában. A parlamentben mintegy százra rúgott képviselőinek száma. Pedig a kormánynak elég gyönge volt többsége az alsóházban, mint a döntő szavazások kicsiny szótöbbsége mutatta ezt ez években. A magyarok is félve néztek mindig Gobdenra, mint terveik egyik legnagyobb akadályára. Májusban azonban Pulszkynak azt jelzi egyik híve, hogy hallomás szerint Cobden hajlandó pártját fogni a magyar ügynek. De maga ez az angol is kételkedik még hírében: akitől hallotta a dolgot, nem nagyon megbízható értesüléseiben. Június elején azonban már nyilvánossá lett Cobden váratlan állásfoglalása. Pulszkyt sietnek angol barátai bevezetni hozzá. Ettől kezdve Cobden szinte állandó munkatársa lett Pulszkyék propagandájának. 2 * Kön. Viktorias Briefwechsel I. Rüssel 1850 jún. 21., 1851 okt. 24. iratai. — Lansdowne Pulszkyhoz 1850 febr. 21., 1851 máj. 25. Pulszky H. 2 Vipan levelei máj. 13. — jún. 20. Pulszky H.

Next

/
Thumbnails
Contents