Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)
Harmadik fejezet A magyar ügy és a nagyvilág
Most sem akart Cobden háborút semmiképen sem. De már régebbi irataiban is állást foglalt az orosz szellem és orosz törekvések ellen és most idejét látta a fellépésnek. Mert a békepártnak minden jogtalan beavatkozás ellen fel kell lépnie; az ököljogbárhol érvényesüljön is, az egész világ rendjét veszélyezteti. Követelte hát Anglia békés, de erőteljes fellépését érdekünkben. Pártja szervezetei által akciót indított, hogy kölcsön-megtagadással r kereskedelmi elzárkózással megbénítsák Oroszországnak szerinte amúgy is csak külsőleg mutató erejét. Cobden tehát már az erkölcsi rend ellen irányult merényletnek tartotta az orosz támadást a magyar nemzet ellen. Ideális lelkülete csak úgy lázadhatott fel e támadás ellen, ha bennünk valóban megbecsülendő egyéni értéket látott. A kormány számára nagyjelentőségű dolog volt Cobden új állásfoglalása. Most már nem kellett tartania attól Palmerstonnak, hogy a parlament elejti őt, ha mellettünk nyilatkozik. Es Palmerston sem akart minden áron háborút, hanem csak saját világpolitikai rendszerével szemben akarta hátrálásra szorítani Oroszországot. Június közepén Pulszky azt írja haza, hogy Palmerston most már mindig a legnagyobb szívességgel fogadja; ő a legerősebb barátunk a kabinetben. Most már nem utasítja vissza Palmerston a közléseket a magyar harc jogos voltáról, amelyekkel decemberben még az osztrák követhez küldte Szalayt. Hivatalosan is elfogadja az okmányszerű iratokat, amelyek az osztrák kormány álnok szerepét bizonyítják a háború kitörése körül. A következő évben ki is adatta ez iratokat a magyar ügyről szóló hivatalos kiadványban. 1 Az új államszövetség tervéről Pulszkyval is beszél. Jó lenne, ha már meglenne, de így csak általános háborúval lehetne megcsinálni azt. Ezért kíséreljünk meg mindent, — tanácsolja, — az osztrákkal való békülésre. „Palmerston barátunk, de egyezkedni akar!" — írja haza többször Pulszky. Bizonyára szívesen segített volna nekünk, Cobden szellemében, ez egyezkedésben Palmerston. 1 Pulszky Batthyánynak jún. IC. N. M. — Corresp. Hung. 213. L Az 1848 októberi ittboni események magyar álláspontot igazoló iratai,, köztük Réczey nevezetes beismerő vallomása is.