Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Harmadik fejezet A magyar ügy és a nagyvilág

A szellem tehát kedvező volt ránk nézve Konstantinápolyban. Canning úgy hitte végre, hogy sikerült megakadályozni az orosz beavatkozást Oláhország területéről. Palmerstontól legalább is elégedett hangú sürgönyöket kapott, amelyekből remélni lehetett, hogy az orosz most már kizáratott a magyar ügyben való szerep­lésből. Nemsokára azonban megérkezett a nagy orosz interven­ciónak híre. Az egész világ előtt az oláhországi invázió fokozott meg­ismétlése volt ez. Bármiként is beszélt Oroszország, mindenki izga­tott figyelemmel gondolt a cár további céljaira. Canning, aki oly sokszor jelentett sötéten Londonba az orosz szándékokról, bizonyára várta, hogy most már véget ér kormányának türelme. Amikor megkapta Palmerston sürgönyét, melyből értesült, hogy még csak komoly tiltakozás sem történik az orosz lépés ellen, asztalra csapott öklével és felkiáltott: „Es ilyen embert kell szolgálnom énnekem!" 1 * * A magyar ügy helyzete Európában nem volt hát remény­teljes, de azért az a rideg elzárkózás sem volt sehol, mit később annyira panaszosan emlegettek íróink. Franciaországban Napoleon nem volt az a sötét alak, amely útjában állott minden oroszellenes akciónak; Angliában Palmerston nem csupán kétszínű népszerűség­keresésből beszélt rokonszenvvel rólunk és Törökország hivatalos politikája sem nézett részvétlenül küzdelmünkre. Ha az utolsó hónapok fejleményeit figyeljük, valóban úgy tűnik fel, mintha lomhán bár, de mégis megindultak volna az elhatározó erők egy ránk nézve kedvezőbb pályán. Izgalmas dolog a jelek horderejét vizsgálni, számítva folyton a heteket is, ame­lyeket az otthon folyó harc története kombinációinkban még ren­delkezésünkre bocsát. Való az, hogy Palmerston az orosz invázió után is folyton szigorú semlegességre intette a törököt és arra, hogy kerülje az összeütközést a két északi nagyhatalommal. De másrészt teljes nyugalommal még az orosz biztosítások után sem kísérte az ese­ményeket. Mindig előre látta, — írja magánutasításaiban, — bogy az oláh megszállás csak első lépés volt az Ausztriába való vonu­1 Urquhart i. m.

Next

/
Thumbnails
Contents