Jánossy Dénes: A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában 1851-1852, I. kötet (Budapest, 1940)

I. Szabadulás

6 KOSSUTH ÉS MAZZINI. Kossuth pesszimizmusa tetőfokra hágott, mikor bizalmasan arról értesült, hogy Jazmagynak, a stambuli osztrák inter­riuncius dragománjának a porta útlevelet adott Kutahiába. Az engedély célja állítólag az volt, hogy Jazmagy majd annak­idején Kossuthék elszállítását ellenőrizhesse. Kossuth azonban meg volt győződve arról, hogy az osztrák dragomán kém­szolgálatra lett kiküldve. Ez volt az a Jazmagy, aki Sumlában merényletet készített elő ellene. Most már a portában is el­vesztette hitét és nem tudott többé hinni Urquhart szavainak sem, aki nem szűnt meg biztosítani őt a török államférfiaknak iránta való jóindulatáról. Canning bátorító levelei sem tudták többé csüggedésében vigasztalni, pedig ez utóbbi örömmel érte­sítette, hogy szeptember elsején biztosan szabad lesz. 13 A sötétenlátás, melytől többé szabadulni nem tudott, azt az elhatározást érlelte meg végül benne, hogy Mazzinihoz köze­ledjék, aki még 1850 őszén felhívta őt a vele való szövetkezésre. Akkor még húzódozott Kossuth ettől az elhatározástól. Urquhart is lebeszélte erről ós bátorította, hogy nemsokára összeesküvés nélkül is visszanyeri szabadságát és akkor majd módjában lesz, hogy a hazájára nehezedő abszolutizmust a nyugati közvélemény segélyével megtörje. 14 Kossuthnak azonban a tapasztaltak után szilárd meg­győződésévé vált, hogy az európai abszolút államok diplomáciája összeesküdött ellene végnélküli f ogvatartására. Egyetlen reménye most már csak Mazziniban volt, aki szívesen fogadta Kossuth közeledését és Adriano Lemmit, stambuli ügynökét rendelte melléje, hogy köztük a közvetítő szerepét töltse be. Lemmi mindenekelőtt arra törekedett, hogy Kossuth ön­bizalmát újra felkeltse ós meggyőzze arról, hogy egyedül Mazzi­nival való szövetkezése esetén nyerheti csak vissza személyes szabadságát és harcolhatja ki a haza felszabadítását. Éppen ezért Kossuthtól mindenkit távoltartott, akiről csak feltéte­lezte, hogy ezen célkitűzésében ellentétes tanácsadásával hát­ráltathatja. 13 Konstantinápoly, 1851 ápr. KH. OL. Bpest. 14 V. ö. Tecco—D'Azeglio, Konstantinápoly, Rapp. No. 826, 1851 május 5 ASt. Torino.

Next

/
Thumbnails
Contents