Jánossy Dénes: A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában 1851-1852, I. kötet (Budapest, 1940)
I. Szabadulás
AMERIKA AJÁNLATA. 7 Különben nagy súlyt helyezett arra is, hogy Mazzini titkos működését Kossuthtal megismertesse. E tevékenység akkor már az európai kontinens minden számottevő államára kiterjedt, hogy a demokratikus államkormányzati módszereket mindenütt diadalra juttassa. 15 Lemmi fáradozásait rövidesen siker koronázta, mert Kossuth újra a tettek embere lett. önbizalmának visszatérése lázas munkában jelentkezett, mellyel politikai terveit készítette elő szabadulása idejére. De más körülmények is közrejátszottak abban, hogy ismét remélni kezdett a jövő jobbrafordulásában. Valóban úgy látszott, mintha 1851 tavasza meghozta volna az események kedvezőbb alakulását. Marsh amerikai miniszterrezidens ugyanis biztató levelet írt Kossuthnak az internálásában bekövetkezett legújabb fordulatról. Közölte vele Foote szenátor indítványát, aki a földközitengeri amerikai hajóhad egyik egységének kiküldését kérte, hogy Kossuthot és társait az Unióba szállítsa. Az indítványt a kongresszus abban a meggyőződósben fogadta el, hogy Kossuthéknak valóban szándékukban áll Amerikában letelepedni. Távol Európától és szomorú múltjuk emlékeitől új életet kezdvén, bizonyára boldogulnak majd az amerikai demokrácia védelme alatt. Kétségtelen, hogy Amerikának ezen újabb ajánlata nagyban hozzájárult a szultán azon elhatározásához, hogy az emigránsokat azonnal, Kossuthot ós néhány előkelő társát pedig szeptember elsején tényleg szabadlábra helyezze. Az osztrák internuncius tehát újra kritikus helyzetbe került. Ott is hagyta állását, hisz már régen kérte nyugdíjaztatását, de a mult évben Schwarzenberg még ragaszkodott további szolgálatához abban a reményben, hogy a magyar menekültek ügyét mégis csak sikerül neki a bécsi kormány kívánsága szerint képviselni. Klezl ügyvivő viszont azzal vigasztalta Schwarzenberget, hogy már az is igen nagy osztrák siker, ha a porta Kossuthékat még négy hónapra visszatartja. 16 1S Menghini, Mario, Luigi Kossuth nel suo carteggio coli Giuseppe Mazzini 1921. 20. 18 Rapp. No 35 N. C. Konstantinápoly, 1851 ápr. 30. HHStA. Wien.