Silov, A. A.: A 19. századból és a 20. század elejéről származó dokumentumok kiadásának kézikönyve (Budapest, 1955)
IX. A tájékoztató apparátus. /Mutatók, krónika, térképek, diagrammák/
de nem vágott ivekre való kiírását. Kétségkívül előny osebb fel nem vágott ivekre dolgozni: a cédulák ugyanis könnyen elvesznek, összekeverednek* De azért is előnyösebb, mert az iveket könnyebb ellenőrizni* Minién mutató" számára külön irjuk ki a szavakat, de - a megjelöléstől eltéröleg - nem egyszerre valamennyi mutató számára, hanem egymásután, mivel a szerkesztőnek a szavak kiirásán kivül a szöveg alapulvételével meg kell irni a magyarázatot is* Ha a szavak kiirását a kéziratból és nem korrekturapéldányból végezzük, akkor természetesen a hivatkozási oldalak számát nem irjuk le* Ha. nem "süket" mutató, hanem jegyzétanyaggal ellátott /"annotált" ford*/ mutató készitését tervezzük, akkor a kijegyzetelóssel egyidőben meg kell irni a jegyzet anyagát /annotációt/ is. Ha nem bőre van tervezve a jegyzet, amelyhez anyagot kizárólag a szóbanforgő gyűjteményből veszünk, ugy az illető szónak az összefüggő szöveggel való elolvasásával egyidejűleg készül el a jegyzetanyag is* Ba azonban terjedelmes jegyzetanyagot tervezünk irni, amely egy csomó forrásmüre alapozva készül /"kommentárok«muta~ tója"/, akkor a dokumentumszövegből a szó kiirásával egyidőben minden olyan anyagot is kiirunk, amely - hacsak részben is - de felhasználható lesz majd a bővebb jegyzetnél* Az .\iyen jegyzetnek alapanyagául a dokumentum szövegének kiirása szolgál* A jegyzetnek pedig az adott tematikához vágóan kell készülnie .Nem ajánlatos az, hogy már a kiirás idejében összevont cédulákkal dolgozzunk* Egy cédulára csak egy szót Írjunk ki, hogy a kihagyás lehetőségét kizárjuk és az ellenőrzést me^cönnyitsük* így kell eljárni még akkor is, ha ugyanaz a szó ugyanazon, vagy a következő oldalakon többször is előfordul. Persze a jegyzetanyag ilyen esetben nem lesz minden cédulán külön megismételve, hacsak a következő oldalak tartalma nem okoz változtatást. A mutató szerkesztési munkájának következő momentuma a kiirt anyag ellenőrzése, mert hiszen munkaközben kihagyásokat, elírásokat, hibákat stb. követhettünk el. De még gyakran merül fel annak szükségessége is, hogy a leirt anyaghoz kiegészítéseket kapcsolunk más forrásokból: például megfejtünk valamely iniciáléit, megállapítjuk valamelyik csak családi nevén ismert személy keresztnevét és apai nevet, vagy megállapítjuk, hogy az említett város vagy helység melyik kormányzóságban /agy járásban volt stb. Az ellenőrzés és a kiegészítés eszközlése feltétlen kellett, mert a mutató pontatlan hivatkozásai vagy pontatlan meghatározásai értéktelenné tehetik az egész mutatót. Ba pedig konmentár-tipusu részletes anyagú mutató készitését vettük tervbe, akkor az ellenőrzés befejezését kövesse a mutatóhoz szükséges ismeretanyagnak a többi forrásmunkából való kikeresése. Ba kéziratból oldalszám jelölések nélkül készítjük a mutatót /nem pedig korrektura alapján/, akkor mihelyt megkapjuk a kézirat tördelt korrektúra-példányát, azonnal fel kell jegyezni az ellenőrzött és feldolgozott cédulákra azon oldalak számát, amelyeken az illető szó előfordul. Ezután pedig, ha teljes egész.ív papirokon dolgoztunk, az iveket cédulákra vágjuk szét, a cédulákat szigorú alfabetikus sorrendbe rakjuk, majd az egynemű cédulákat vagy oldalszám alapján, vagy a jegyzetanyag jellegének megfelelő sorrendbe rakjuk. Legvégül a munka utolsó fázisa következik. Ez az összes cédulaanyag egyöntetűségét, helyesbítését biztosító szerkesztői tevékenység. Ennek befejeztével a megszámozott cédulák anyagát másolásra lehet kiadni»1 A mutatók szerkesztésének technikájára vonatkozó részletesebb anyagot lásd L.B. Havkinas "A mutatók szerkesztése" c. könyvében. Gríz 1930*
