Silov, A. A.: A 19. századból és a 20. század elejéről származó dokumentumok kiadásának kézikönyve (Budapest, 1955)

VII. A kommentátori apparátus, A "kommentárok" és "megjegyzések".

után utalunk a könyv első részének /a szövegnek/ arra az oldalszámára, ahol a kommentált rész található* Teljesen megengednetétlenek a szétdarabolt hivatkozások, amelyek például "A gyárak ós üzemek története" c* sorozat néhány kiadványában találhatók, ahol a könyv végén elhelyezett jegyzetek nemcsak a könyv minden egyes része, hanem minden egyes fejezeténél külön 9 minden egyes alkalommal újra kezdődő számozással vannak ellátva* Ilyen módon N*P* Pajalin "A volgai takácsok" /&• 1936./ c. könyvében a megjegyzéseknek 11 /.'/ külön le számozásával találkozunk* Ahhoz, hogy megtaláljunk egy­egy jegyzetet, először is tudnunk kell, hogy a könyvnek melyik részén fordul elő és annak a fejezetnek mi a cime, másodszor a jegyzeteknek eme részében újra ki kell keresni a résznek a számozását és ennek a résznek a cimét. Az ilyen módszer megnehezíti az olvasást és a szük­séges fel világositások megtalálását. A kommentárok és jegyzetek összeállitásának technikába A kommentátori apparátus összeállitásának technikájáról igen ne­héz valamennyire is kimerítő felvilágosításokat nyújtani, minthogy a kommentálás - szemben a mutatók, vagy a krónika összeállításával, - fő­ként alkotó kutatói munka, amely az archeográfustol mindenekelőtt nagy ismereteket és az. összegyűjtött anyag felhasználásának képességét köve­teli meg. Azt lehet mondani, hogy a kommentárok a dokumentum részletes ' tartalmi elemzésének, kritikai feldolgozásának és a tárgyra vonatkozó irodalom kimerítő ismeretének eredményei. A kommentálónak nemcsak a ké­zikönyveket kell ismernie, amelyekből megtudhatja az illető személyre vagy bibliográfiájára vonatkozó általános adatokat* Az archeográfusnak előzetesen meg* kellett* ismerkednie a tárgy irodalmávala közzétett doku­mentumok tárgyköre által érintett kérdések összességével; a tárgy irodal­mának általános ismeretét a kommentátori apparátus összeállítása közben el kell mélyíteni. A kommentárokhoz szükséges anyagok különfélék lehetneká:lehetnek már kiadott dokumentumok és kiadatlan levéltári okmányok, lenét memoár— és levélirodalom, amely az illető* korszakra vonatkozik, lehetnek külön me no gráfiák, az egyes személyekről, eseményekről, az illető korszakról és lehet a kommentált eseménnyel egykorú hírlap- és folyőiratirodalom. A kommentátornak a maga területe specialistájának kell lennie, nagysze­rűen kell ismernie mind a korszak történetének ténybeli oldalát, mind pedig magyarázatát, máskülönben a kommentárok elíserulhetétlenül felülete­sek, formálisak, a kor valóságától elszakítottak lesznek, számos magyará­zatot kívánó kérdést pedig, tudatlansága miatt, egyáltalán nem fog figye­lembe venni* Feljebb rámutattunk arra, hogy mit kell kommentálni a dokumentum­ban és hogyan kell kommentálni. Ezt szem előtt tartva, a kommentáló a dokumentummal kapcsolatos munkájának legkezdetétől fogva, de különösen, amikor az eredetit a legépelt másolattal egybeveti, kijelöli az irat azon helyeit, amelyek magyarázatra és kiegészítésre szorulnak* Ajánlatos a munka kezdetén minél több ilyen helyet kijel ölni. A kommentálás munkája folyamán sok megjegyzés egybe fog olvadni » egyesek feleslegesnek bizonyul­nak majd, de viszont egy első pillantásra esetleg jelentéktelen személy­re, vagy tényre Vonatkozó adatok összegyűjtése vezérvonalat adhat a to­x vábbi munkához.

Next

/
Thumbnails
Contents