Silov, A. A.: A 19. századból és a 20. század elejéről származó dokumentumok kiadásának kézikönyve (Budapest, 1955)
V. A legenda
A felhozott példák természetesen nem merítik ki a oimek rövidítésének és változatainak összes lehetőségeit, de a kiadvány akármilyen elvi állásfoglalás szerint változtassa is a elmeket,az arc eográfusnak soha nem szabad elfelednie, hogy a gyűjteményben a változtatásoknak egységesnek kell lenniök és az archeográfusi előszóban meg kell indokolni* V. A LEGENDA A legenda rendeltetése Az archeográfusnak a dokumentum-eim elkészítése után a dokumentumra vonatkozó olyan adatok közléséről kell gondoskodnia, amelyek a kutatók számára lehetővé teszik azt, hogy képet nyerhessenek a dokumentum külső formájáról, ismertetik, hogy a dokumentumot hol őrzik és szükség esetén útmutatással szolgálnak abban az esetben, ha a kutatók - az archeográfus munkájának ellenőrzése végett - az eredeti dokumentumot is meg akarják vizsgálni* Ezeknek a lényegében ellenőrzési jellegű adatoknak a közlését legendának nevezzük* Dokumentumot legenda nélkül kiadni nem szabad* Fentebb már emiitettük, hogy a dokumentum-elmeknek célszerűségi okokból egységeseknek kell lenniok» A szigorú egységesítés elvének még inkább érvényesülnie kell a legendák összeállításánál, hogy az összes elemeket felsorolja* minden a helyén legyen benne és egységesen legyen megformulázva* Ez annál is inkább fontos, mert mig a cim elemeit /a dátum kivételével/ a mondattan szabályai egységes, teljes mondattá olvasztják össze, addig a legenda elemeit nem fűzik össze a mondattani szabályok szerint* Sőt - ellenkezőleg - á legenda egyes elemeit pont és gondolatjel is elválaszthatja egymástól, sőt néha külön-külön sorokba vannak irva. Éppen ezért mind a legenda egyes elemeinek megszövegezését, mind pedig egymásutánját meghatározott sorrend szigorú betartásával kell eszközölni, mert különben nehéz lesz rajta eligazodni és a kiadványt szembeszökő rendetlenség fogja jellemezni* E nagyfontosságú kérdésnek még tapasztalt archeográfusok sem tulajdonítanak kellő fontosságot és nem tűzik ki célul az egyőntefelséget* Ez különösen az irodalomtörténész - archeográfusok által előkészített irodalomtörténeti jellegű kiadványoknál szembetűnő. Igen jó példa rá N*F* Belcsikov Önmagában véve értékes és érdekes "Dosztojevszkij a petraseve.e-ek perében" e. könyve* /k Sz, U* Tudományos Akadémiája kiadása* M. L. - 1936./ Azt a helytelenséget nem is.emiitjük meg, hogy a legenda anyagát a kommentárokban helyezik el, amiről később lesz szó, hanem arra hivjük fel a figyelmet, hogy a könyv hogyan hozza a dokumentum őrhelyére vonatkozó /"auditoriát us-főo sztályának ügyirata"/ és az év /"184-9"/ pontos megjelölését, elmulaszt azonban utalni arra is, hogy a fond melyik része /osztálya, állványa /"sztol"/, milyen Őrzési egység alatt /"55. szám"/őrzi, nincs utalás a részrè /"26Ô 'rész"/, a cimére /"Dosztojevszkij szolgálatonkivüli mérnökkari főhadnagy elleni vizsgálati.ügyirat"/ és végül a lapszámra sem: más esetben /214. oldal/ viszont, utal a fond részére /"1* állvány, 4..osztály"/ a leggyakoribb eset;az /204., 209.. 210. és más oldalakon/, hogy csak őr-.zési egység-reszt nevez .meg, amely nincs semmiféle kapcsolatban a cimmel: más esetben az idézett őrzési egységet egyszerűen csak "irat"-nak /gyelo/
