Silov, A. A.: A 19. századból és a 20. század elejéről származó dokumentumok kiadásának kézikönyve (Budapest, 1955)
IV. A cim
Az ujabb időből eredő, különösen pedig a hivatali dokumentumok többsége pontosan keltezve van /a cimbélyegzőben a kezdő, vagy végző záradékban/, az archeográfus megfelelő ellenőrzése után tehát felhasználhatja e keltezést. De gyakran előfordul, hogy a dokumentumokban nincs keltezés, ilyenkor az archeográfusnak teljes tudását latba kell vetnie, hogy a lehető legpontosabban meghatározza a kiadásra készített dokumentum keltét* Ez igen gyakran bonyolult kutatómunkára kényszeríti, amelyre a későbbiek során térünk ki. Az irodai kelet és a szerzői keltezés A kinyomtatásra kerülő dokumentum keltének reprodukálásánál külön kell választani egymástői a hivatali eredetű dokumentumokat és a személyes jellegű dokumentumokat /pl. magánlevél, cikk stb./ Az előbbinél az /"irodai"/ kelet rendszerint a kimenő iktatószámmal együtt a cimbélyegző szövegében van elhelyezvet nem a dokumentum irója, vagy aláirőja és nem is a dokumentum megírásával, vagy aláírásával egyidejűleg irja rá, hanem - valamivel későbben - az a személy, aki a dokumentumot regisztrálja /iktatószámmal/ és az intézménytől a formai elkészítés után postázza. Az ilyen irodai kelet tehát nem képezi a dokumentum szövegének integráns alkatelemét és a dokumentum reprodukálásánál nem is kell megismételni, mivel a cimben már benne van. A például magánlevélben levő "szerzői" keltezésnek már más a jellege. A levél írásakor a szerző, ha.így szokta meg, már a levél elején jelzi a keltet és megjelöli a helyet, ahol irta, utána pedig a megszólítást irja. Vagy pedig a keltezést a levél végére teszi. A levél-kelet és a helységnév tehát a szöveggel elszakíthatatlan egységet képez, hiszen egyszerre Írták le. Ezért a kinyomtatásnál a dátumot a levél megfelelő helyén, vagyis a levél elején vagy a végén még akkor is hozni kell, ha a cim már tartalmazta. E szabály a hivatalból irt, hivatali jellegű levelekre is vonatkozik. A rendszerint nagyon rövid cimmel ellátott magánleveleknél, ha a két adatot maga az archeográfus határozta meg, a tájékoztató jellegű keltet és helységnevet legjobb a rendes helyén, vagyis a szöveg elején, a jobb felső sarokban szögletes zárójelben kitenni. Némely szerzői dokumentum /levél, cikk, memoár, irodalmi mű/ esetében előfordul, hogy a szerző két keltezést alkalmaz, amelyek a munka kezdetének és a befejezésének idejét rögzitik /pl. január 1-10./. Ilyen esetben nem a kezdő, hanem a végző keltezés számit keletnek; ez jelöli meg ugyanis a munka befejezését. A szöveg kinyomtatásánál persze mindkét keltet hozni kell. Az aroheográfusnak az esetet az ilyen müvek kronológiai meghatározásánál feltétlenül vizsgálat tárgyává kell tenni. Meg kell még említeni, hogy a dekrétumok, rendeletek, rendelkezések, parancsok, megbízólevelek, utasitások, útmutatások és körlevelek stb. keltezését azok megerősítési, vagy aláírási dátuma, nem pedig közzétételük" vagy érvénybelépésük időpontja jelenti. A keltezés helye a cimben Miután az archeográfus megállapította a dokumentumnak a megfelelő időszámítás szerinti pontos keltezését 1 , azt rögtön a cim elejére teszi, "Az úgynevezett "keresztény 1 idős zárni tást TÍ nálunk I. Péter 1699. dec.20-án kelt rendeletével 1700. jan. 1-vel vezette be.
