Silov, A. A.: A 19. századból és a 20. század elejéről származó dokumentumok kiadásának kézikönyve (Budapest, 1955)

III. A szöveg feldolgozása /kijavítása és leközlése/

szükségessé teszi azt, hogy az archeográfus alapos paleográfiai, nyelvészeti és egyéb tudással legyen felvértezve. A szöveg ilyen fajtájú reprodukálását megkönnyíti, ha több másolt és ujramásolt példányt hasonlít össze - feltéve, hogy vannak ilyenek - : összehasonlító tanulmányozásuk csak nagy előkészítő munka elvégzése után válik lehetségessé, mely arra irányul, hogy megállapítsa valamennyi ránk maradt példány keletkezését, tisztázza azok genealógiai összefüggését, egymáshoz való viszonyát, s kiderítse, hogy melyik a legmegbízhatóbb stb. Sokkal rosszabb az eset,amikor nem maradt fenn hiteles másolat, amikor a kutató értelem szerint javítja és reprodukálja a szöveget. Erre kitűnő példa a "Sziova o polku Igorjeva" /Igor hadseregének története/' szövegének reprodukálásánál az irodalomtörténészek és nyelvészek által végzett nagy munka. S XII. századból yzármazó kútfőnek eredetije ugyanis teljesen elveszett,..csupán a XVTII. század végén irt hiányos másolatai maradtak fenn. A'szöveg kijavításának munkájával kapcsolatban végezetül arra is fel kell hivni a figyelmet, hogy az archeográfusnak a dokumentum kinyomtatott szövegébe nem szabad sem szócska, sem írásjel formájában semmiféle egyéni megjegyzését beilleszteni, amelynek az lenne" a célja, hogy a közzétett dokumentum valamelyik részével kapcsolatéi egyéni felfogását juttassa kifejezésre /például: ! "Sie"í "igy", "az én aláhúzásom" stb./. Minden olyan helyet, amely^kétséget-kelteit az archeográfusbaü, vagy melyre fel akarja hívni az olvasó figyelmét, lapalji jegyzetben kell megjelölni, s ott kell az archeográfusnak összes szövegkritikai észrevételeit összefoglalni. B» A szöveg átültetése A burzsoá archeográfusok módszerére különösen jellemző a dokumentum külső megjelenési formájával kapcsolatos sajátságos fétisizmusuk, amely odavezet, hogy ők a dokumentumot betűszerinti pontossággal, betüről-betüre törekszenek visszaadni, megtartva benne a hibákat, rövidítéseket stb. A nagyon régi dokumentumokra és kútfőkre /XIII-XV. sz./ nézve kötelezőnek tartották azt, hogy azokat egyházi szláv.írással nyomtassák ki,sőt némelyek igen nagy jelentőséget tulajdonítottak ez írásmód fenntartásának. Azt nem is kell mondanunk, hogy a modern archeográfus szemében elfogadhatatlan a dokumentum külső formájával szemben jelentkező ilyen fokú fétisizmus, A modern archeográfus figyelmének túlsúlyát a dokumentum tartalmára fordítja és megtartja szövegének minden lényeges sajátosságát. Mindent el kell követnie, hogy a szöveget helyesen rekonstruálja, hogy . megszabadítsa azt minden ténylegesen elavult sallangtól, hogy annak egységes arculatát biztosítsa, hogy azt külső megjelenési formájában érthetővé és hozzáférhetővé tegye. Éppen ez képezi a dokumentum-szöveg feldolgozásának, átültetésének tárgyát, amely müveleteket az arGheográfia transz kripcionak nevez. Ez a szakkifejezés a latin "transcribo /átírok/" igéből közismert szóval "transcriptió - ja", /Ford,/ Pl. Az Archeográfíai Bizottság munkásságának évkönyve 1904. /XVTI. 1907 f 43-45. old./