Silov, A. A.: A 19. századból és a 20. század elejéről származó dokumentumok kiadásának kézikönyve (Budapest, 1955)

II. A szöveg elbírálása /recenziója/

Ebből viiagos, hogy az archeográfusnak az xiyen "autorisait másolat" iránt nagyobb bizalma lehet, mintha olyan másolat lenne a kezében, amelyet maga a szerző nem vizsgált felül: az utóbbiban elkerülhetetlenül akadni fognak a másoló által elkövetett hibák, amelyeket vagy senki sem vagy egy harmadik személy javított ki, aki viszont megint ujabb hibákat és torzításokat vihetett be a szerzői szövegbe. Az iratnak kiadásra való előkészítésekor, abban az esetben, ha autográf és másolat is van, az archeográfus természetesen az előbbit részesiti előnyben, mint hitelesebbet. Ha autorizált másolat van a kezünk "ben, akkor a végleges, a szerző által kijavított szövegst kell közölni5 a másoló által elkövetett hibákat és a szerző javításait, ha van valami jelentőségük /például a különböző másolatok egymáshoz való viszonyának megállapítása szempontjából/, lábjegyzetben kell feltüntetni, ahol ki kell javítani a szerző által észre nem vett hibákat ia« Ha csak nem-autorizáit másolat van, az archeogr&fusnak ilyen szöveg kiadásánál különösen óvatosan, különösen kritikusan kell hozzá viszonyulnia, kétkedve kell fogadni minden kifejezést, s különösen alaposan kell foglalkoznia a szövegnek nem egészen világos értelmű részeivel. Az archeográfus, ellenőrzés érdekében, minden javítását és kételyét lábjegyzetben feltünteti* itt javítja ki a másolat hibáit. Persze a nyilvánvaló elírásokat vagy hibákat magában a szövegben ís ki lehet javítani, de feltétlenül jelezni kell ezeket a javításokat lábjegyzetben. A nem-autorizált másolatban lévő irat kiadásra való előkészítését némileg megkönnyíti az, ha az archeográfus kezében több ilyen másolat van. Ezeket összevetve, a felfedezett eltérések alapján könnyebben állapithatja meg a helyes szöveget, kiválaszthatja a /a leggondosabb átírás, a keletkezés - ha ez megállapíthatő, - az eredetihez való időbeli közelség fciapján /leginkább hitelt érdemlő másolatot, ezt teheti meg a kiadás alapjául, a többi másolatban lévő eltéréseket pedig lábjegyzetekben használja fel. A tisztázatban és a fogalmazványban lévő szerzői kézirat Az autográfok kétfélék lehetnek: tisztázatok /befejezett szerkesztésnek/ és fogalmazványok /befejezetlen szerkesztésüek/

9 Mindezen fajtáknak nemcsak külső, hanem belső sajátosságaik is vannak. A tisztázat statikus: csakis "befejezett formájában tükrözi a szerző munkáját, e n.unka végeredményét mutatja: azt a szöveget adja, amit a szerző akart adnij ezért az archeográfus a tisztázaton nem követheti nyomon a szerző előzetes munkáját. A fogalmazvány ezzel szemben dinamikus, minthogy - a szerző közvetlen munkájának folyamatában alakulva ki - megmutatja az alkotó-folyamat ot, a szerző gondolatainak f oimábaont ése során, megmutatja a szerző törekvését arra,, hogy gondolatára a lehető legteljesebb és legpontosabb kifejezést találja meg. Az archeográfus éppen a fogalmazványok alapján követheti nyomon a szerző gondolkodásának folyamatát, amely igen bonyolult és hosszadalmas lehet. Fogalmazványban lévő ar.tográfok kiadása esetén az archeográfus alapvető feladata az

p hogy törekedjék megállapítani a szerzői szöveg befejezett formáját, vagyis azt í szövegét, amelyen a szerző munkája