Komjáthy Miklós: Az osztrák-magyar monarchia közös minisztertanácsa (kormányzattörténeti és irattani vázlat) (Budapest, 1966)

A közös minisztertanács a világháború korában irattani és forrástani megjegyzések - XIII. Megjegyzések a modern technika és ügyintézés kapcsolatairól

tista maradványai teljes egészükben nem érvényesülhettek az uralkodók személyén keresztül, Ferenc József mindössze kétizben elnökölt a világ­háború alatt közös miniszteri konferenciákon. Egyik alkalommal, 1914. augusztus 19-én arról volt szó, hogy az akkor fenyegetőnek vélt olasz támadással szemben az osztrák és a magyar fővárost, minthogy a vezérkar véleménye szerint a támadást a Monarchiának áz orosz fronton súlyos küzdelmet vivó hadserege feltartóztatni képes nem lenne, erőditményék­kel kellene körülvenni*^ 88# Ferenc József a konferencia egybehívásának célját abban jelölte meg, hogy szeretné megismerni e kérdésben a kon­ferencia résztvevőinek véleményét.189• Hasonlóképpen 1915* március 8­án, amikor a Monarchia külügyi vezetése végleg leszámolt az olasz sem­legesség illúziójával, az uralkodó ugyancsak, azért hivta egybe a közös minisztertanácsot, hogy informálódjék a Monarchia vezető államférfiái­nak a válságos helyzetről kialakított véleménye felől, '°' Ezen a koronátanácson^l -vett elsőizben.részt Károly, akkor még mint trónörökös, Trönralépte után minden jelentősebb konferencián ő elnökölt, Igy az 1917* január 22-in is, amelynek tárgya a korlátlan tengeralattjáróharc kérdése volt. Károly azzal nyitotta meg az ülést, hogy Vilmos császár tőle tette függővé a döntést a tengeralattjárók korlátlan harcbavetése ügyében, "Seine Majestát lege Wert darauf., die gegenstándliche Ansicht der Anwesenden zu hören, bevor Er diesbezüglich einen Entschluss fasse." 192. Az uralkodó elnökletével tartott minisztertanács feladatát Fe­renc József ijs és Károly is szinte csaknem szó szerint abban látta és u gy jelölte meg, mint ahogyanaz önkényuralom éveiben a császári mi­misztertanácsok feladatkörét és működésének szabályait meghatározó, császári instrukció, ^« E felfogás szerint a miniszterek a korona leg­főbb tanácsadói, akiket az uralkodó súlyos kérdésekben meghallgat, mi­előtt döntését meghozza. Azt, hogy mennyire az abszolutizmus kora monar chájának hatalmi köre nőtt fölébe funkciójában a közös miniszterta­nácsnak, legvilágosabban az 1917. március 22-i, laxenburgi események i­gazolják. Ezen a napon két közös miniszteri konferencia is ülésezett. Az egyiken, amelyet Bécsben, nyilván előbb tartottakl94, mint a laxen­burgit, Czernin külügyminiszter elnökölt. Az ülést d.e. 1/2 11-kor nyitotta meg és d.u, 1/2 1-kor zárta be, A Monarchia éhínséggel fenye­gető, válságos gabonahelyzetét tárgyalták, A másik közös miniszteri értekezleten, amely Laxenburgban ült össze,-^5 Károly császár és király elnökölt, A minisztertanács közpon­ti kérdése a békekötés lehetősége s annak formája és feltételei vol— tak*196. A vita lényegében arról folyt, hogy Németország keleti, első­sorban lengyel területekre vonatkozó annexiós igényeit elismervén, 1 ^ a Monarchia miképp kárpótolhatná magát, a lengyel kérdésnek "austro­polnische" Lösungja elejtése esetében, Románia rovására és a Balkánon. A vita során kiderült, hogy a magyar és az osztrák álláspont között szinte áthidalhatatlanok az ellentétek. Különösen Tisza formulázta igen élesen a maga, ill, kormánya nézeteit. Úgyannyira, hogy az uralkodó kénytelen volt a konferencia végső határozatának kimondása után, pót-

Next

/
Thumbnails
Contents