Komjáthy Miklós: Az osztrák-magyar monarchia közös minisztertanácsa (kormányzattörténeti és irattani vázlat) (Budapest, 1966)
A közös külügyminiszteri állás kialakulása s funkciója - XII. A közös minisztertanács és a közös külügyminiszter 1878, 1908. és 1914 válságos éveiben
s legfeljebb stratégiailag szükséges határki igazításokat fog végrehajtani. Ez a határozat meg is született. Értékét azonban problematikussá teszi, hogy a vita során ismételten kifejezésre jutott az a meggondolás, hogy a Monarchia ugyan nem kíván szerb területeket elcsatolni, de Szerbia leverése után a királyságból részeket juttat Bulgáriának, Görögországnak és Albániának. /l66/ A jegyzék átadásának időpontjául a minisztertanács juliiis 23-án d.u, 5 órát tűzte ki s a határidőül 48 órát szabott. Van olyan nézet, amely szerint a magyar kormány külpolitikai kezdeményezéseinek nemigen találni nyomát a dualizmus ideje alatt, /167/ Ha ki is kérték tanácsát sorsdöntő kérdésekben, min': a keleti kérdés, Bosznia-Hercegovina okkupációja, majd annexiója, véleményét nem feltétlenül vették figyelembe. A magyar kormány szerepe másodlagosnak látszik. A világháború kitörésével kapcsolatos események részben igazolják ezt a megfigyelést. A döntő minisztertanácsokon Tisza véleménye ugyan nagy súllyal esett latba. A határozati javaslatokat az ő kívánsága szerint fogalmazták. Végeredményben azonban az osztrák külügyi vezetés kivitte akaratát, bár ez a m 1 ni.sztertanács on kÍvü l történt. A minisztertanácson kivul történtek állították azután Tiszát is befejezett tények elé. Horváth Jenő részletesen kimutatta, hogy Berchtold és Conrad a Német Birodalmat a Szerbiával való háborús leszámolás esetén a casus foederis elismerésével olyan megnyilatkozásra kivánta birni, mely a Monarchia felelős tényezőinek megkönnyíti a háború megindítását. Ebben az ügyben el is ment Ferenc József levele Vilmos császárhoz. A sorsdöntő levelet Tiszának is tudomására hozták, de már csak akkor, amikor az Vilmos császár kezében volt s igy Tisza csak utólag tehette meg rá észrevételeit. /168/ Ebben a dologban tehát Berchtold Tiszát, ill. a magyar kormányt nyilvánvalóan kijátszotta. /I69/ A közös külügyminiszter azonban más, több oly fontos momentumot sem közölt Tiszával, mely a végső kifejlődésre elhatározó befolyással volt. Giesl, a Monarchia belgrádi követe, július 23-án d.u. 6 órakor adta át kormánya jegyzékét a távollevő Pasic'ot helyettesitő Pacii miniszterelnökhelyettesnek./170/ A követ a jegyzék átadásakor megjegyezte, hogy ha a 48 órás határidőig nem válaszolnak, vagy a válasz nem lesz kielpgitő, a követség személyzetével együtt elhagyja Belgrádot. Követendő magatartására nézve Giesl július 24-én d..u. Berchtold^., tói ujabb táviratot kapott, /171/ amelyben Berchtold megismételve a jegyzékkel egyidejűleg Gieslhez intézett július 20-i levelének utasításait. A jegyzéket kisérő levélben Berchtold figyelmeztette Gieslt, hogy nem hatalmazzák fel a jegyzék egyes pontjai felett való további tárgyalásra. Azoknak "pure et simple" elfogadását kell kívánnia Pasiótól. A 24-i távirat újból leszögezte, hogy a szerb kormány vagy feltételek nélkül elfogadja a Monarchia követeléseit, vagy teljes egészében elutasitja. A jegyzéknek feltételekhez kötött elfogadását Giesl
