Komjáthy Miklós: Az osztrák-magyar monarchia közös minisztertanácsa (kormányzattörténeti és irattani vázlat) (Budapest, 1966)

A közös külügyminiszteri állás kialakulása s funkciója - XII. A közös minisztertanács és a közös külügyminiszter 1878, 1908. és 1914 válságos éveiben

a jegyzék elutasításának tartozik felfogni, s ezek után a szerb fővárost azonnal elhagyni. Berchtold még arra is küldött instrukciókat, hogy belgrádi követe melyik vonattal utazzék el. Ezek szerint a jegyzéket legkésőbb d.u. 6 óráig meg kell Gieslnek kapnia, a legközelebbi vonat fél hétkor indul Zimony felé. Mindent elő kell tehát készítenie, hogy ha a szerbek válasza a fentebbi értelemben nem lesz kedvező, ezzel a vonattal az osztrák-magyar követség egész személyzete elhagyhassa Belgrádot. Július 25-én Giesl táviratában tájékoztatta Berchtoldot a belgrádi eseményekről, a minisztertanácsban bekövetkezett fordulatról /kezdetben ti.i. ugy látszott, hogy a szerb kormány teljesiti a Monarchia követeléseit, később azonban, ha nem is a cári kormány állásfoglalásának, de a pétervári szerb követ ettől az állásfoglalástól befolyásolt jelentésének hatása alatt másként döntöttek a katonai moz. dulatokról, stb. /173/ D.u. 6 óra előtt 5 perccel maga Pasic miniszterelnök vitte a szerb választ az osztrák-magyar követségre. A miniszterelnök és a követ között rövid beszélgetés folyt, melynek során Pas'ic kifejezte reményét, hogy Giesl elfogadja válaszukat. A szerb államférfi nem tudta, hogy Giesl nincs felhatalmazva érdemi tárgyalásra. Paáic távozása után Giesl azonnal összevetette kormánya jegyzékét a szerb válaszjegyzékkel s nyomban megállapította, hogy az nem "pure et simple" elfogadása a Monarchia követeléseinek. Erről pársoros jegyzékben értesítette a szerb kormányelnököt, tudatva, hogy fél órán belül elhagyja Belgrádot, s hogy ezzel a diplomáciai viszony megszakad a Monarchia és Szerbia között. Giesl a követséggel együtt fél hétkor valóban el is hagyta a szerb fővárost. Egész Európa izgatottan figyelte a belgrádi fejleményeket. A magyar miniszterelnök jelentést kért az eredményről. "Ezt bizonyára nem tette volna meg - irja Horváth Jenő /1?4/ - ha tudta volna, hogy ez szakítás lesz. Sajátságos, hogy a bécsi orosz nagykövetség ezt már 24-én tudta, amit még a magyar kormány elnöke sem tudott, hogy Giesl báró Belgrád elhagyására kapott utasítást." A minisztertanácsi jegyzőkönyvek elemzéséből kitűnt, hogy a közös és az osztrák miniszterek a szarajevói merényletet mindenáron és akkor akarták megtorolni Szerbián. Tisza semmiképp sem tartotta alkalmasnak az időpontot. Keményen szembeszállt minisztertársai véleményével, akik - részben talán félvén attól, hogy a nemzetközi közvélemény előtt a háború felidézőiként lehetetlen helyzetbe kerülnek,engedtek a magyar miniszterelnök követeléseinek s a Szerbiához intézett démarche-ra vonatkozó határozatukat az ismert formában hozták meg. Berchtold látta, hogy Tiszát nem lehet megnyerni a háború azonnali megindítása gondolatának: ezért adott a belgrádi követnek olyan utasításokat, amelyek nem feleltek meg a közös minisztertanácson Tisza kívánságára hozott határozatok szellemének. Közben a külügyminiszter mindent megtett, hogy a magyar miniszterelnököt álláspontjának megváltoztatására birja. Főképpen arra hivatkozott, hogy Né tóét-