Komjáthy Miklós: Az osztrák-magyar monarchia közös minisztertanácsa (kormányzattörténeti és irattani vázlat) (Budapest, 1966)
A közös külügyminiszteri állás kialakulása s funkciója - XII. A közös minisztertanács és a közös külügyminiszter 1878, 1908. és 1914 válságos éveiben
a viták nyomán bekövetkező megromlása miatt esetleg meg sem lehetett volna valósítani. A delegációkban, főképp a parlamentekben, elsősorban persze az osztrák parlamentben aligha ment volna keresztül simán efféle javaslat. /157/ A titokban tartás minden eszközének igénybevételét nem utolsó sorban irta elő Aehrenthalnak az a kétségtelen szándéka, hogy az annexióval meglepje, sőt megdöbbentse a világot. /158/ Nyilvánvaló, hogy a nagy külpolitikusok, Metternich, Bismarck és mások sikeres meglepetés - és megdöbbentéspolitikája vonzotta a külügyminisztert. Az "egy szellem, egy akarat" elvének érvényesülése útjába Aehrenthal elé még annyi akadályt sem gördített a hatvanhetes alkotmányosság, mint gördített volt harminc évvel azelőtt Andrássy Gyula elé. /I59/ I878 és 1908, a Monarchia utolsó félévszázadának két fordulati éve után irányítsuk tekintetünket 191^-, a harmadik fordulat éve, a Habsburg-birodalom sorsát megpecsételő esztendő fejé. Mielőtt azonban a mi szempontunkból, a kiegyezéses kormányapparátus funkcionálása szempontjából érdekes tényeket számbavennők, talán nem árt, ha leglényegesebb mozzanataiban összegezzük azt, ami eddigi vizsgálódásainkból leszűrhető. Ameddig nyomon követhettük a múltban, hogy a kiegyezés korának külügyminiszteri állása milyen hivatali funkcióbeli előzményekre vezethető vissza, azt láttuk: valahányszor a legfőbb kormányszervek hatáskörét szabályozták, e szabályok, statútumok és uralkodói irányelvek csak lazán kötötték meg a külügyi politika irányitójának kezet. Szabályozták ténykedésének, hogy ugy mondjuk, szakmai részleteit, elhatárolták teendőinek azt a részét, amely a miniszteri konferenciákon való elnöklésévei függött össze, stb... stb... de soha és sehol sem kötelezték, hogy a birodalom külügyeinek irányításában követett elveiről, módszereiről, céljairól, döntő elhatározásairól felelősséggel es kellő időben adjon számot parlamentáris szerveknek. Az 1867-es törvények is csupán arra kötelezték, hogy a két kormánnyal egyetértésben járjon el. A Habsburg-birodalom a Metternichtől Berchtoldig terjedő évszázadban a feudalizmusból belenőtt a kapitalizmusba. A termelőerők hatalmas mértékben fejlődtek, a gazdasági viszonyok óriási átalakuláson mentek keresztül, a termelőerőknek kiváltképp az a komplexusa, amelyet technikának szoktunk nevezni. /l60/ Ugyanakkor a Habsburg-monarchia legfőbb igazgatásának apparátusa, leglényegesebb pontjain, maradt az a műszer, amelyet feudális viszonyok között még Metternich használt. /l6l/ Miképp használta ezt a műszert Andrássy és Aehrenthal után Berchtold, akit a sors a Habsburg-birodalom évszázados történetének talán legválságosabb óráiban juttatott az Osztrák-Magyar Monarchia államberendezésének legmagasabb pontjára. Behatóbban kell elemeznünk a hadüzenetet megelőző miniszteri konferenciák jegyzőkönyveit*
