Komjáthy Miklós: Az osztrák-magyar monarchia közös minisztertanácsa (kormányzattörténeti és irattani vázlat) (Budapest, 1966)
A közös külügyminiszteri állás kialakulása s funkciója - XII. A közös minisztertanács és a közös külügyminiszter 1878, 1908. és 1914 válságos éveiben
A szarajevói merénylet után, 1914. július 7-én ült össze első izben a közös minisztertangcs. /162/ A miniszteri konferenciát azért hivták össze, hogy a boszniai belső válságra, amely a trónörököspár elleni gyilkos merényletben lett nyilvánvaló, orvoslást találjanak. A kérdést a Szerbiával való végleges leszámolás és a hadüzenet irányában az elnöklő Berchtold külügyminiszter tolta el mindjárt az értekezletet megnyitó szavaival. Utalt arra, hogy már felvette az érintkezést Németországgal s mind a császár, mind pedig a birodalmi kancellár feltétel nélküli támogatásáról biztosította a Monarchiát háborús konfliktus esetére. Hivatkozás történt arra is, hogy a cselekvés /cselekvésen a háborút értette/ hiányát szomszédaink a gyengeség jelének látnák. Stürgkh gr6f osztrák miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Németország szövetségi hűségének ilyen megnyilatkozása mellett a habozás és a gyengeáég jpolitlkájávál,a Német Birodalom esetleges, későbbi időpontban szükségessé válható támogatásának lehetőségét .teszik kockára. Ha hozzá is járul ahhoz, hogy a szerbiai akciót diplomáciai lépés előzze meg, ezt csak akkor teszi, ha a jegyzék azzal a határozott szándékkal megy el, hogy a diplomáciai eljárást háború követi. Bilinski közös pénzügyminiszter szerint a szerb csak az erőszak nyelvét érti. Krobatin közös hadügyminiszter a hadüzenet nélküli háborúk példáját hozta fel: még sikeres, diplomáciai akciónál is jobbnak tartja a háborút, S mi volt Tisza István álláspontja? /I63/ Kijelentette, hogy sohasem egyeznék bele a hadüzenet nélküli háborúba, a háborúba is egyáltalán csak akkor menne bele, ha Szerbia kemény, de nem elfogadhatatlan követéléseinket visszautasítaná. Mint magyar miniszterelnök, háború esetén sem engedhetné Szer-r bia megcsonkítását, szerb területek hozzácsatolását a Monarchiához, kivéve bizonyos stratégiai jellegű határkiigazitásokat. Hogy pontosan mi volt az oka annak, hogy ily élesen foglalt állást a területi hódításokkal szemben, azt ma már tudjuk, bár a jegyzőkönyv szövegéből erre választ nem kapunk. Mindössze egy megjegyzése van, ami eligazítást adhat he kérdésben: a Szerbia megsemmisítésének céljával induló háború élet-halálra menő harcba bonyolítaná a Monarchiát Orosz országgal. Ismételt felszólalásában arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi körülmények között elkerülhetetlen lenne az európai háború szörnyű csapása. A nemzetközi helyzet változása következtében későbbi időpont esetleg alkalmasabb lehet a nagyszerb problémával való leszámolásra. Amikor az elnöklő külügyminiszter összefoglalta az addigi tárgyalás eredményét, azt mondta, hogy Tisza kivételével valamennyien egyetértettek abban, hogy a tisztán diplomáciai siker Szerbiával szemben értéktelen lenne, még ha ez a szerb királyság eklatáns megalá zásával végződnék is. A Monarchiának tehát olyan messzemenő követelésekkel kell fellépnie, amelyekről eleve valószínű, hogy a szerbek nem fogadják el s igy a kérdésnek•• Radikális megoldását katonai beavatkozás utján biztosítani lehet. Ezután tette Tisza azt a konceszsziót, melyre fentebbi jegyzetemben utaltam. Ez pedig az volt, hogy a
