Komjáthy Miklós: Az osztrák-magyar monarchia közös minisztertanácsa (kormányzattörténeti és irattani vázlat) (Budapest, 1966)
A közös minisztertanács a világháború korában irattani és forrástani megjegyzések - XVIII. Néhány irattani és forráskritikai megjegyzés
nehézségek vázolásával kezdte Czernin expozéját. Ugyanigy nagyon sommásan, Seidler osztrák miniszterelnök szavainak visszaadásához képest feltűnő rövidséggel, emlékezik meg Wekerle magyar miniszterelnök felszólalásáról. Azt, hogy a memoárnak ezek a sajátosságai nem a volt külügyminiszter emlékképei elhomályosulására vezethetők vissza, az emlékiratnak e részeket magukba foglaló egész contextusa bizonyitja, Seidler votumát a jegyzőkönyvi és a memoári változat nemcsak tartalmilag, hanem formailag is azonos, szinte kötőszavakig egyező módon adja elő. ° * Jellemzően bizonyitó erejűnek tartom annak a hasonlatnak egybehangzó reprodukálását, amellyel a külügyminiszter a két miniszterelnök homlokegyenest ellenkező állásfoglalására válaszolva élt. 2 97« A naplók és a jegyzőkönyvek használatának fentebb felvetett alternatívájára visszatérve, szöveges szehasonlitásaim, amelyekből e sorok csak izelitőt adhatnak, eredményét ugy foglalhatnám össze, hogy Czernin, emlékiratai megirásánál nyilván mind egykorú naplóit, mind pedig a közös minisztertanácsi jegyzőkönyveket használta. Az igazi forráskritikai feladat éppen a minimális eltérések okainak felderítése lenne. Azt azonban, hogy ezen eltérések esetében, melyik variáns, a memoár, vagy a jegyzőkönyv tükrözte-e hivebben a valóságot, adta viszsza pontosabban a miniszteri konferencián elhangzottakat, osak egészen minuciózus s e két variánson tul még le galább a külügyminiszter naplójának ismeretére épitő kutfőelemzés dönthetné el# Pillanatnyilag efféle kutfőkritika objektiv feltételeit nem tudván magamnak megteremteni, eleve kénytelen voltam magamtól elháritani még megkísérlésének látszatát is. Példáimból felszínesebb, általánosságban mozgó következtetésekre kivánok csupán eljutni. Mielőtt azonban ezeket a következtetéseimet megfogalmaznám, szeretnék egy-két olyan dologra visszautalni, amelyről már szóltam. Azok a javítások, utólagos betoldások, amelyeket a közös miniszteri konferenciák résztvevői vezettek be, a jegyzőkönyvek körözése során, a protocollumokba, elsősorban nem a valóság minél hivebb visszaadásának célját, tehát elsőrenden nem az igazságot szolgálták. Annyira nem, hogy mint Tisza egyik betoldása esetében megfigyelhettük, egyes korrekciók éppenséggel meghamisították a jegyzőkönyvek hitelesnek szánt szövegét. Ha nem is megyünk minden esetben ily messze következtetéseinkben, annyit alapul vehetünk a továbbiakhoz, hogy a közös miniszteri konferencián elhangzottakat a jegyzőkönyvvezetők nem rögzítették magnetofonszerű precizitással. Sőt, talán még azt is feltételezhetjük, hogy a közös minisztérium tanácskozásairól nem készültek minden alkalommal gyorsirói feljegyzések. A miniszteri javítások elvi alapját, kétségtelenül a jegyzőkönyvek vezetésének ez a technikai hiányossága adta meg. Az igazitások és betoldások - mind a korrekciók minősége, mind pedig gyakorisága - azt bizonyítják, hogy a résztvevők egyike jelentős dokumentumnak tekintette a jegyzőkönyveket, másika csupán formaságnak. Ez a felfogásbeli, szemléletbeli különbség, véleményem szerint, épp olyan lényeges eleme a forrás megbízhatóságának, mint az, hogy az üléseken elhangzottakat milyen pontossággal foglalták irásba, A javítások, - ezt Tisza István korrekciói esetében érezzük leginkább - a történelmi szerepjátszás emlékei is. 2 98• Éppen azok, akik a közös minisztertanács vitáiról felvett
