Komjáthy Miklós: Az osztrák-magyar monarchia közös minisztertanácsa (kormányzattörténeti és irattani vázlat) (Budapest, 1966)
A közös minisztertanács a világháború korában irattani és forrástani megjegyzések - XVI. A közös minisztertanács funkciója, - Dualista illúzionizmus
ter, a vezérkar fónoké, esetleg az uralkodó osztálynak egy csoportja. ÉZ az erő lényeges kérdésekben minduntalan elébe sietett az OsztrákMagyar Monarchia legfó'bb kormányszerve, a közös minisztertanács döntéseinek. A közös minisztertanács, mint a Monarchia legfó'bb kormányszerve funkcionális sorvadásának még egy sajátos tünetcsoportjára szeretném a figyelmet felhívni, ide vágó fejtegetéseim lezárásaképpen. Ausztria-Magyarország és a Német Birodalom világháborús viszonyát vizsgálva láttuk, hogy a valóságnak a Monarchiára és a Monarchia vezető politikusaira igen kedvezőtlen tényei elől hogyan menekültek a közös minisztertanács résztvevői a látszatok világába. A valóságos problémák megoldhatatlansága más téren is illúziókba kergette az osztrák-magyar politikusokat, lényegében illúzió volt egész szemléletmódjuk. Ez a politikai szemlélet minden gyökerével a dualista politikusok osztályhelyzetének talajából táplálkozott. A talaj azonban, ha szabad ezzel a hasonlattal élnem, a világháború korára nemcsak elterméktelenedett, de meg is csúszott a lábuk alatt. Sajátos politikai szemléletüket s trukturális szemléletnek nevezném, azt kivánván kifejezésre juttatni, hogy politikai gondolkodásukat s ezen át politikai frazeológiájukat alapvetően determinálta Ausztria-Magyarország dualista szerkezete. Legkifejezettebben Tisza Istvánnál jelentkezett ez a strukturális szemlélet. Már a háború kirobbantását is azért ellenezte, mert félt, hogy a Monarchia esetleges katonai győzelme nagyobb szerb területek annexiójára vezet. TÚjkorainak, megemészthetet~ len tehernek és a Monarchia belső struktúráját megbontó veszedelemnek vélte nagyobb szláv területek bekebelezését. Elsősorban amiatt aggódott, hogy a magyar politikai élet kemény kézzel biztosított "egyensúlya" bomlanék meg ujabb nemzetiségek felszívásával. Tisza politikai szemléletében azonban a magyar nemzetállam léte szoros függvénye volt /s ezt Magyarország akkori népi-területi képét nézve, reálisan látta/, az Osztrák-Magyar Monarchia nagyhatalmi állásának. Sőt, ezen túlmenve, éppen egy közös minisztertanácsi vitán a tétel fordítottját is hangoztatta /s a maga szemszögéből ebben is igaza volt/: a Monarchia nagyhatalmi' állása függvénye a magyar nemzetállam minden szempontból sértetlen fennmaradásának. Az erősen alá,mosott társadalmi-politikai talajon nyugvó szemlélet szinte szükségszerűen vezetett irreális, lehet mondani, illuzionista következtetésekre. Még olyan, a maga korlátai között szárazon és józanul itélő államférfinál, mint Tiszánál is. Akkor, amikor a központi hatalmak győzelmei nyomán ugy látszott, hogy a lengyel kérdést lényegében az egész lengyel területnek a Habsburg-birodalomhoz csatolása, tehát az un, "austropolnische Lösung" formájában sikerül megoldani, azaz a ciszlajtán országok hatalmas lengyel területtel gyarapodnak, rögtön bejelentette Magyarország igényét Stürgkh nem kis megrökönyödését váltván ki - az addig Ausztriával közösen birtokolt Bosznia-Hercegovinára s az Ausztria által kormányzott, bár jogilag-formailag a Magyar Szent Korona országaihoz tartozó Dalmáciára, Később pedig, amikor nyilvánvalóvá lett, hogy Németország
