Komjáthy Miklós: Az osztrák-magyar monarchia közös minisztertanácsa (kormányzattörténeti és irattani vázlat) (Budapest, 1966)
A közös minisztertanács a világháború korában irattani és forrástani megjegyzések - XVI. A közös minisztertanács funkciója, - Dualista illúzionizmus
* 114 M a nyugati fronton nem fog győzni, s keleten kell kárpótlást keresnie és igy a lengyel kérdés "austropolnlsche Lösung"-ja lehetetlenné válik azt javasolta Tisza, hogy Bosznia-Hercegovinát, kisebb, a szerb királyságtól elcsatolandó területekkel együtt, adják Ausztriának, mig Magyarországot a mgy részében akkor a központi hatalmak kezén lévő Romániából kárpótolják* Tisza mindkét javaslata tisztán mutat ja politikai szemléletének vázszerü, strukturális jellegét. Mindkét esetben teljesen figyelmen kivül hagyta politikai felfogásának reális elemét, azt nevezetesen, hogy Magyarország nemzetiségeinek legkisebb gyarapodása is a legnagyobb mértékben veszélyezteti belső egyensúlyát, csak azt nézte, hogy a dualista államszerkezeten belül Ausztria területi és számbeli gyarapodását azonnal ellensúlyozza a magyar királyság hasonló mérvű és jellegű növekedésével* Politikai illuzionizmus volt ez* Olyan, amelynek levegőjében zajlottak le a közös minisztertanács világháborús vitái is* Voltaképpen oldalról-oldalra lehetne idézni a közös miniszteri konferenciák világháborús jegyzőkönyveit annak illusztrálására, miféle illúziók töltötték ki a valóságos problémákra megoldásokat találni képtelen politikusok vitáit*: Az illusztratív anyag bőségéből mindössze egy párhuzamos jelenségre és néhány adatra szeretném felhívni a figyelmet, A háború kitörése után tartott első közös miniszteri konferenciák napirendjét csaknem egészen a külügyminiszterek külpolitikai helyzetmagyarázatai, s a konferencia tagjainak ezekhez füzőtt észrevételei és javaslatai töltötték ki* Ezeknek a helyzetképeknek és a hozzájuk kapcsolódó vitáknak alig volt reális eleme* Legtöbbször nem is a maguk, hanem más államok külpolitikai sakkhuzásaitól remélt konstellációváltozásokra épitették a miniszterek további következtetéseiket* Illuzionista feltételezésekből kiinduló, "nagypolitikai" fejtegetések voltak ezek, amelyek eleinte akörül forogtak: miképp maradhatna a Monarchia akciója a Szerbia ellen indított megtorló hadjárat keretei között, majd rövidesen kiderülvén ennek a reménynek irreális volta, a semlegesek utáni vadászat egyre kilátástalanabb, s a valóságtól egyre messzebb távolodó, légüres vitáivá váltak* Nyoma sem volt a hadviselés és expanzív külpolitika reális alapjai megvitatásának. Annak kiváltképpen nem, hogy a miniszterek valaha is számbavették volna a Monarchia népeinek változatos, szines kultúráját, s országainak egymást harmonikusan^kiegészítő, páratlan nyersanyaggazdagságát, A háború gazdasági "betervezésének"problémái csak akkor merültek fel, amikor már késő volt* Az előző lapokon sokszor esett szó arról, hogy maradt le a Habsburg-monarchia legfőbb ügyintéző szerve a háborús események mögött* A* események rohanásával egyenes arányban csökkent a lehetősége annak, hogy a háborús igényeket, elsősorban a haditechnika szédítő iramban növekvő igényeit /az Auffenberg-programtól a Hindenburg-programig/ a valóságot csak megközelítően is ki tudja elégiteni a kettős monarchia gazdasága* Ez a páratlan lemaradás végülis szánalmas tünetekben mutatkozott meg* A közös minisztertanács 1917* június 29-i ülését Károly császár és király azzal nyitotta meg:
