Notitia hungáriae novae historico geographica (Budapest, 2011)

BEVEZETÉS - III. A szövegközlés módszere és az egyes kötetek felépítése - A vármegyeleírások kéziratainak filológiai vizsgálata: Az egyes leírások el írt bevezetők - 1. A családfa (sztemma)

BEVEZETÉS

15

nek a kéziratban maradt leírások kiadását. A köteteket igyekeztünk úgy összeállítani, hogy Bél beosztásának megfelelően, illetve azon túl is egy jól körülhatárolható területet öleljenek fel.

I. Dunán inneni rész

1. kötet: Trencsén, Árva vármegyék leírásai (jelen kötet)

II. Dunántúli rész

2. kötet: Sopron, Vas, Zala, Veszprém

3. kötet: Győr, Komárom, Esztergom

4. kötet: Fejér, Tolna, Somogy, Baranya

III. Tiszán inneni rész

5. kötet: Sáros, Zemplén, Ung, Bereg

6. kötet: Abaúj, Gömör, Torna, Borsod

7. kötet: Heves és Kiilső-Szolnok, Csongrád, Bács-Bodrog, jászkun kerületek

IV. Tiszántúli rész

8. kötet: Temes, Csanád, Arad, Zaránd, Békés

9. kötet: Bihar, Kraszna, Kővár, Közép-Szolnok

10. kötet: Szatmár, Szabolcs, Ugocsa, Máramaros

III. A szövegközlés módszere és az egyes kötetek felépítése

A vármegyeleírások kéziratainak filológiai vizsgálata: az egyes leírások elé írt bevezetők

Amint azt fentebb már említettük, a vármegyeleírások kiadásánál elengedhetetlen a leírás példányainak és a hozzá kapcsolódó iratoknak (levelezés, hivatali revízió stb.) a vizsgálata, hogy a keletkezés- történet átlátható legyen, s megállapítható legyen a még Bél életében a legjobban kidolgozott példánynak (vagy e példány másolatának) a kiléte, amely a szövegkiadás alapjául szolgálhat. Ezt a fajta vizsgálatot minden vármegyeleírás esetében elvégeztük.

Minden vizsgálat négy fejezetből áll. Az első fejezet a kéziratok családfája; a második a vármegye- leírás elkészítésének folyamata; a harmadik a kéziratok ismertetése; a negyedik az összefoglaló adatok. Az alábbiakban e fejezetek felépítéséről, a benne alkalmazott jelölésekről adunk tájékoztatást.

1. A családfa (sztemma)

Az egyes vármegyeleírások vizsgálatának első fejezetét a leírással kapcsolatos kéziratok családfája (sztemma) képezi. Ez annyiban nem szabályos, klasszikus értelemben vett családfa, hogy itt az egyes műveknek nem (csak) a későbbi, nagyrészt a szerző halála utáni másolatait, variánsait vizsgáltuk, hanem még a szerző keze alatt formálódó, a különböző újabb küldemények, revíziók folytán gyarapodó vagy éppen megkurtított szövegnek az útját is, amely természetesen számos javított példányban, majd