Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)
Okmánytár - I. A magyar békeszerződés előkészítése - 1. Az osztrák békeszerződés előtt
Tudomásul szolgálnak. Más tárgy nem lévén, elnök az ülést bezárja. Budapest, 1919. január hó 11-én OSzK KézirattárFoI. Hung. 1829. föl. 286. - Egykorú, géppel írt másolat, aláírás nélkül 21. Budapest, 1919. január 18. Csánki Dezső országos főlevéltárnok előterjesztése Nagy Vince belügyminiszternek az Osztrák-Magyar Monarchia közös levéltárainak felszámolásáról A bécsi cs. és kir. Házi, Udvari és Állami Levéltár igazgatójának még 1917. február havában kelt, s a magyar Pénzügyminisztérium által csak most közölt emlékirata az időközben bekövetkezett változások, nevezetesen az Ausztriával való kapcsolatunk felbomlása folytán lényegében véve már meghaladottnak tekinthető. Megszűnt ugyanis annak a lehetősége, hogy az eddig Magyarországot és Ausztriát közösen illető, s a cs. és kir. közös Pénzügyminisztérium alatt álló volt Udvari Kamarai Levéltár továbbra is közös igazgatás alatt maradjon olyképpen, hogy a közös Külügyminisztériumnak alárendelt cs. és kir. Házi, Udvari és Állami Levéltárba kebeleztessék be. Ami a volt Udvari Kamarai Levéltár további sorsát, illetőleg Magyarország és Ausztria közt leendő megosztását illeti, erre nézve az a bizottság lesz hivatva a magyar kormánynak javaslatot tenni, melyet - mint 148.678/1918.II.a. sz. előadóíven 1941/1918. OL. sz. a. jelentettem volt58 - a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 204.660/1918.III.B. sz. rendeletével a Bécsben levő magyar vonatkozású műkincseknek, muzeális tárgyaknak és levéltári anyagnak a magyar állam részére leendő birtokbavétele céljából Fraknói Vilmos c. püspök elnöklete alatt szervezett, s melybe tagnak alulírottat is kinevezte.59 Minthogy a cs. és kir. Házi, Udvari és Állami Levéltár igazgatójának emlékirata több, figyelemre méltó észrevételt tartalmaz, melyeket a nevezett bizottságnak szintén mérlegelni kellene, a Pénzügyminisztériumnak javasolandó volna, hogy ezen emlékiratot a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium útján a bizottságnak adja ki. 1919. 1/18. MOL Y 1 1919-21 - Eredeti, kézzel írt fogalmazvány 58 Nem közöljük. Ld. MOL Y 1 1919-21 (1941/1918) 59 Vö. 7. sz. irat 30