Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)

III. Az Archivum Regni története (1756-1874)

felmerülő munkákat, nagyobb arányú feldolgozásra azonban nem volt ideje. Az Országos Levéltár korábban tipikus rendi intézményként funkcionált, így a rendiség megszűntével, a polgári viszonyok kialakulásával (az önkényuralom évtizedében ez sok vonatkozásban végbement) tulajdonképpen anakronisztikussá vált. A lassan élénkülő külső kutatói igényeket ugyanakkor, helyzete ellenére, ki tudta elégíteni.

1860 októberében az uralkodó helyreállította az alkotmányos rendet. Újból működhettek az 1848 előtti kormányszékek, és összehívták az országgyűlést. Az Országos Levéltár a helytartótanács elnökségének felügyelete alá került. Más lényeges, a működési feltételeket érintő változás volt, hogy 1866 végén kinevezték Török Jánost allevéltámoknak az akkor már 68 éves Kovachich mellé.

A történelmi kérdések iránt egyre erősebbé váló érdeklődés, a forrás- közlések terjedése a történelem forrásanyagait őrző levéltárakra is ráirányította a figyelmet, egyre több kutató búvárkodott a különböző levéltárakban. Az Országos Levéltár anyagát a helytartótanács elnöksége engedélyével használhatta pl. 1861-ben Gaszner Lajos törvényszéki segéd, vagy 1865-ben Hajnik Imre jogtörténész. A levéltárak rendkívül rossz állapota következtében hamarosan előtérbe kerültek a levéltárszervezési kérdések.

Eredeti ötlettel állt elő 1861-ben Fáy András író, közéleti személyiség, aki javasolta az országgyűlésnek, hogy a tulajdonképpeni Országos Levéltár mellett egy Országos Történeti Levéltárat állítsanak fel, amelynek anyagát elsősorban a hiteleshelyi levéltárakban található „minden családi és helységi oklevelek, azoknak lehető elenchusaival, jegyzőkönyveivel, krónikáival, kézirataival, nemkülönben ládáival és szekrényeivel együtt" alkotnák. Javaslata szerint e levéltárat a Pesten építendő új országházban helyeznék el, egy fő- és egy allevéltámok gondozná, akik mellett az iratok mielőbbi közzététele céljából regesztakészítésre 8-10 hozzáértő embert alkalmaznának. Fáy remélte, hogy a levéltár részére a köz- és magánlevéltárak is adnak át történelmi becsű iratokat „közügy iránti érdekből és hazafiasságból."37

Ebben az időszakban történészeink közül egyre többen fordultak meg külföldi levéltárakban, és megtapasztalhatták az ottani, a hazainál lényegesen fejlettebb viszonyokat. A hosszabb tanulmányútról hazatérő Wenzel Gusztávban született meg az elhatározás, hogy tenni kellene valamit a magyar levéltárügy fejlesztése érdekében. Első lépésként 1865 elején javasolta, hogy az Akadémia a jövőben fordítson kiemelt figyelmet a levél” Lukinich, Levéltárügy, 303.

80