Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)
III. Az Archivum Regni története (1756-1874)
Három évvel később, többek között, az Országos Levéltár mint intézmény sorsáról folytak tárgyalások. Uralkodói meghagyásból a magyarországi legfőbb kormányszerv 1853. július 27-i utasítására a helytartóság bizottságot küldött ki azzal a feladattal, hogy levéltári kérdésekről véleményt alkosson. E bizottság munkájában — kirendelt tagként — Kova- chich is részt vett. A kérdések közül kettő alapjaiban érintette az Országos Levéltár létét: nem volna-e célszerű a volt helytartótanácsi irattárat az Országos Levéltárral és a Pénzügyigazgatóságnál lévő volt kamarai levéltárral egy központi levéltárba összevonni, illetve esetleg Bécsbe vinni, és ott a Házi, Udvari és Állami Levéltárral egyesíteni? Szó volt még a helytartótanácsi irattár selejtezéséről, az 1848^9-es magyar minisztérium iratainak Bécsbe szállításáról, valamint bizonyos iratanyagok kiválogatásáról és átadásáról a működő hatóságoknak. A fennmaradt iratok egyértelműen igazolják, hogy Kovachich mindent elkövetett a selejtezés és a levéltár-összevonás megakadályozása érdekében, és érvelése eredményesnek bizonyult. Javaslata alapján a bizottság úgy foglalt állást, hogy a levéltárak egyesítése nem kívánatos, mert a kamaraiban a magyar királyi korona, az országosban az „ország" a tulajdonos, mindkettőhöz eminens jogi érdekek fűződnek, míg a helytartótanácsi irattár tisztán adminisztratív jellegű; a Bécsbe szállítással pedig a közszolgálati érdekek sérülnének. A bizottság úgy találta, hogy mind az egyesítés, mind az elszállítás régi magyar törvények rendelkezéseibe ütközik.36 Feltehető a kérdés: levéltárügyünk fejlődése szempontjából nem lett volna-e előnyösebb állást foglalni egy központi levéltár létrehozása mellett? Úgy véljük, az önkényuralom és a magyarság passzív ellenállásának időszakában az Országos Levéltár integritásának és önállóságának megőrzése lehetett az egyedüli magyar álláspont. Az érvek hatására végül az osztrák kormányzat elállt a levéltári reformok szándékától. Az 1850-es évek elején jelentős mennyiségű új iratanyag került be a levéltárba. Pl. 1790-1848 közötti nádori közigazgatási iratok (96 kötet, 654 csomó), az 1847/48. évi országgyűlés iratai, az 1838. évi pesti árvízre vonatkozó, illetve nemesi felkelési iratok. A gyarapodás elhelyezésére a három terem már kevésnek bizonyult, ezért a levéltár a nagy országház bal oldalának földszintjén egy további különálló helyiséget kapott, ahol István és József nádorok iratait helyezték el. A levéltár 1867-ig gyakorlatilag már nem vett át iratanyagot, és más vonatkozásban sem fejlődött. Kovachich igyekezett elvégezni az éppen “ Jakab, A levéltárakról, 166-168. 79
