Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)

III. Az Archivum Regni története (1756-1874)

5. Az Archivum Regni az önkényuralom és a provizórium korában (1849-1867)

A magyar képviselőház és kormány 1849. augusztus 1-jén hagyta el a fővárost. Napokon belül osztrák uralom alá került Buda és Pest, majd rövidesen az egész ország, Erdélyt újra elszakították Magyarországtól. A forradalom és szabadságharc kormányának levéltári intézkedéseit is hatályon kívül helyezték, így a kancelláriák iratanyagát még 1849-ben visszaszállították Budáról Bécsbe.

Az Archivum Regni, amelyet magyar nyelven egy ideje már és ezután is szinte kizárólag Országos Levéltárnak hívtak és hívunk az alábbiakban mi is, 1849 augusztusában Havas József császári-királyi biztos felügyelete alá került.35 Ekkor a levéltár kulcsait Stoffer József volt nádori irodaigazgató őrizte, majd nemsokára Kovachich is visszaérkezett Bécsből, és ismét elfoglalta levéltámoki hivatalát. 1849 októberétől a Királyi Közalapítványi Ideiglenes Bizottmány lett a levéltár felügyeleti hatósága, majd 1850 júniusától közvetlenül a polgári közigazgatás főnöke, Geringer Károly, 1851 tavaszától pedig a budai helytartóság főhatósága alá került.

Kovachich — aki egészen 1866 végéig egyedül dolgozott a levéltárban — hivatali feladatai mellett az önkényuralom tisztogató akciójában is szerepet vállalt: 1849 decemberétől 1850 júliusának végéig az úgynevezett Purifications-Commission ülnökeként a forradalmi kormány tisztviselőinek állásvesztési ügyeiben ítélkezett. Kétségtelen tehát, hogy az elnyomó rendszer szolgálatába állt, ugyanakkor levéltári kérdésekben a magyar érdekeket védte.

Az országos levéltámok határozott kiállással megakadályozta az Országos Levéltár tervezett megcsonkítását. Először 1849 novemberében, amikor az Országbírói Levéltár bírói iratait az akkor szervezett Pesti Kerületi Főtörvényszéknek kellett volna átadnia, de ő az 1807:XV. te. rendelkezésére hivatkozva megtagadta az iratok kiadását. Másodszor 1850 februárjában, majd harmadszor 1850 májusában kapott utasítást bizonyos, Horvátországra, Szlavóniára, a Muraközre és a Magyar Tengermellékre vonatkozó iratok kiszolgáltatására, ám sikerült elérnie, hogy csak hiteles másolatokat adjon át, az eredeti iratok pedig az Országos Levéltárban maradhattak. (A másolási munkákban — beosztottak hiányában — a horvát kiküldöttek is részt vettek.)

55 Az alábbiakban elsősorban a következő tanulmányokra támaszkodtunk: Ember, A kétszázéves, 13.; Veres, Archivum Regni, 49-51.; Tóth, Adalékok a régi, 323., 327-329.

78