Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)
V. A kultuszminisztériumi felügyelet és a közgyűjteményi integráció korszaka (1922-1949)
dűl az oroszok miatt tartjuk most is ládákba csomagolva a Múzeum kincseit. Miután a feljelentést tisztáztam és igazoltam, hogy egy angolul folyt beszélgetés lényegét elferdítette a besúgó, a Széchényi Könyvtár egy tisztviselőnője. Ákos Miklós közölte, hogy a fegyelmi ítéletben foglalt vádakat a rendőrség szempontjából jelentékteleneknek tartja. Szerinte helyesen jártam el, hogy a kincsek kiadásához hozzájárultam, mert a terhes szerződés miatt mást nem tehettem. Arra a vádra vonogatta a vállát, hogy nem jártam el kellő eréllyel [itt sérült a kézirat!] [...] egyet hibáztatta, hogy miért nem tettem eljárásomról a minisztériumnak írásbeli jelentést. Az előzmények után nem mondhattam meg neki, hogy azért, mert hisz a minisztériumban az illetékesek (Tolnai Gábor és Ortutay Gyula) úgyis tudnak mindenről, de ezzel nem volt szabad védekeznem. Válaszomat be sem várva ő maga jegyezte meg, hogy nagy elfoglaltságom mellett erről bizonyára megfeledkeztem, amihez én hozzájárultam. Ebben is volt némi igazság, mert a centenáris kiállítás, a kisebb Ester- házy-kincsekkel való bosszúság és sok egyéb ügyem miatt 1948 őszén eszembe sem jutott, hogy a nagyobb kincsekkel foglalkozzam, és Dobro- vits Aladár, az irodám vezetője — akit emiatt később felelősségre vontam — szintén ezzel védekezett. Valójában azt reméltem, hogy a hitbizományi törvényjavaslatból előbb-utóbb törvény lesz, amivel engem egy hónappal a fegyelmi eljárás előtt határozottan biztosított [olvashatatlan családnév] Koméi táblabíró (lg. Min.). Felfogásom szerint ezzel az Ester- házy-letét ügy döntő stádiumba került volna. Végül közölte velem Ákos Miklós, hogy szabadon óhajt bocsátani, de előbb telefonon beszél a minisztériummal. Az előszobában vártam meg Hárichhal együtt a telefon- beszélgetés végét. Nagyon soká húzódott el. Végül is behívatott Ákos és szabadlábra helyezés előtt szembesített Hárichhal, aki azt állította, hogy közölte velem a kincsek őrzése helyét; én ezt viszont tagadtam, mire mindkettőnket átkísértetett a Markó utcába, a büntető törvényszékre azzal, hogy ennek kiderítése a bíróság, nem a rendőrség dolga. — Itt előzetes letartóztatásba helyeztek, és 20-ad magammal helyeztek el egy két szalmazsákos cellába, földszint 3. alá. Igen érdekes volt betörőkkel, tolvajokkal, külföldi határátlépés miatt letartóztatottakkal összezárva lenni. Egy eddig ismeretlen világ tárult fel előttem. Már az első napon üzenetet tudtam küldeni a feleségemnek, hogy hol vagyok, mert ugyanazon napon a cellánkból kiszabadult egy ember, akit egy gyilkossági ügybe kevertek bele, ...[fél mondat olvashatatlan a kéziratban!]. Harmadik napon a vizsgálóbíró elé vezettek, aki a vád áttanulmányozása után elrendelte azonnali szabadlábra helyezésemet. A vizsgálóbíró döntésének az 307
