Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)

IV. Az „új" Országos Levéltár megszervezése, történetének belügyminisztériumi felügyelet alatti időszaka (1874-1922)

mélyi válságot, és egyre inkább a jó minisztériumi háttérrel rendelkező Csánki szerepe vált meghatározóvá.

Óváry és Tasnádi Nagy főlevéltámoksága idején ugyanis személyi vonalon súlyos gondok mutatkoztak az intézményben. Már 1904-ben kipattant a Pettkó-ügy, amelynek előzményeiről fentebb szóltunk. 1902- ben Prágában elmarasztaló ítélettel, börtönbüntetéssel zárult egy oklevélhamisítási büntetőügy, amelynek szálai Pettkó Béláig is elértek. Kiderült: hamis oklevelek alapján cseh polgári családok kaptak igazolást a magyar Belügyminisztériumtól arról, hogy magyar nemesi ősöktől származnak. Az Országos Levéltár ezekben az ügyekben adott szakvéleményeit mind Pettkó készítette elő, tehát őrá terelődött a gyanú. A minisztérium vizsgálatot indított, ám Pettkó egyelőre megúszta a büntetést. Folytatás 1910- ben következett, amikor újabb vádak merültek fel ellene: azzal gyanúsították, hogy pénzért hamis okleveleket szolgáltatott ki. Új vizsgálat indult, amelyet az a Csánki vezetett, aki már 1904-ben követelte a vizsgálatot Pettkó ellen. Pettkót a vizsgálat idejére felfüggesztették állásából, majd a minisztérium által lefolytatott, elmarasztaló határozattal zárult fegyelmi eljárás után 1913 elején el is bocsátották az Országos Levéltárból.111

Az erőskezű vezető hiánya különösen megmutatkozott a nemességi ügyek intézésében eluralkodó következetlenségben. Óváry ugyanis — elődjétől eltérően — nem törődött azzal, hogy a levéltárból a Belügyminisztériumba beküldött szakvélemények egységes elveken nyugodjanak.112 A különböző előadók tervezeteit változtatás nélkül aláírta, így aztán hasonló ügyekben egészen eltérő elintézések születtek attól függően, hogy melyik előadó keze alól került ki a tervezet. Ebben a helyzetben a belügyminiszter 1907 júniusában kénytelen volt rendelkezést kiadni. A levéltár alkalmazottai által már régebben megfogalmazott igényt kielégítve elrendelte: annak érdekében, hogy az ügyintézésben követendő elvek egységesen érvényesüljenek, legalább hetente egyszer tisztviselői értekezletet kell tartani. Óváry e rendelkezéssel már nem törődött, mert azt megelőzően nyugdíjazását kérte. Tasnádi Nagy Gyula visszatért Pauler módszeréhez, és hozzá hasonlóan felülvizsgálta a tervezeteket, ezáltal helyreállt az ügyintézés egységessége. A minisztérium által előírt tanácskozásokat azonban csak kilenc alkalommal hívta össze, mert hamar kiderült: az értekezleteken a személyes problémák kerültek szóba, és az elvek

111 Sashegyi, Személyzet 1903-1922., 23-26.; Tömöry, Thallóczy és a levéltár, 53.

112 Óváry maga úgy fogalmazott nyugdíjazása után, hogy: „a nemességi ügyek iránt némi közönyösséggel viselkedtem". Iványi, Óváry levele, 183.

158