Amikor "fellazult tételben fogalmazódott meg a világ". Mo. a hatvanas években (Budapest, 2013)
Soós Viktor Attila: A megtorlás éve
A megtorlás éve 87 lődésügy irányításával megbízott kormánytag kijelentette: „Azt hiszem, hogy az ideje elérkezett, hogy az egyházi reakcióval szemben fellépjünk. [...] Régen is a katolikus egyház volt a legdöntőbb, ő a legerősebb fészke Magyarországon az egyházi reakciónak. Ez ellen kell tehát elsősorban fellépni, a többi egyházakkal pedig próbáljunk megegyezni a régi alapokon és felhasználni ezeket a katolikus egyházzal szemben.”10 11 Több PB tag, így Fock Jenő, Nógrádi Sándor is egyetértett Kállai Gyula hozzászólásával, melyet megerősítettek azzal, hogy meg kell indítani a harcot a klerikális reakció ellen. A pártközpontban a különálló intézkedések egy év elteltével álltak össze egységes rendszerré. Az MSZMP vezetése az egyházak és a vallás kérdésének kezelésével kapcsolatos átfogó politikáját 1958 nyarára dolgozta ki." 1958. június 10-én tárgyalta az MSZMP KB Politikai Bizottsága az Állami Egyházügyi Hivatal előterjesztését az állam és az egyház viszonyáról és az egyházpolitikai helyzetről. Az ekkor megfogalmazott elvek 1989-ig, az egész Kádár-korszak alatt meghatározóak maradtak. Más szocialista országok tapasztalatainak felhasználásával egy többszintű stratégia alapjait fektették le. Elkülönítették az ellenségnek tekintett klerikális reakció, az egyházak és a vallásosság kezelését. Ennek kérdésköreit a Politikai Bizottság más alkalmakkor tárgyalta, és a megfogalmazott határozatokat12 eljuttatta az illetékes pártszervezetekhez. 1958. július 22-én (bő egy hónappal az előző határozat megszületése után) a Politikai Bizottság a vallásos világnézet elleni eszmei harcról, a vallásos tömegek közötti felvilágosító és nevelőmunka feladatairól hozott döntéseket.13 A direktíva határozottan felhívta az MSZMP tagjainak a figyelmét, hogy hosszú időre szóló 10 MNL. OL M-KS 288. f. 5. cs. 17. ő. e. 13-14. Részben közli Kiss 2010. 289-290. 11 MNL OL M—KS 288. f. 5. cs. 82. ő. e. Előterjesztés az állam és az egyházak viszonyáról és az egyházpolitikai helyzetről; valamint MNL OL M—KS 288. f. 5. cs. 87. ő. e. (1958. július 22.) Javaslat a vallás elleni eszmei harc és világnézeti tömegnevelő munka feladatairól. 12 MNL OL M-KS 288. f. 5. cs. 82. ő. e. (1958. június 10.); 87. ő. e. (1958. július 22); 130. ő. e. Tájékoztató az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1959. május 12-i egyházpolitikai kérdésekben hozott határozatáról; 172. ő. e. Az MSZMP KB Politikai Bizottság jelentése és határozata az 1958. július 22-én a vallásos világnézet elleni harcról és a vallásos tömegek közötti felvilágosító és nevelő munka feladatairól hozott határozat végrehajtásáról; Uo. Az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1960. március 1-jei határozata az állam és a katolikus egyház közötti viszony alakulásának főbb problémáiról; 448. ő. e. Az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1968. március 4-i határozata az egyházpolitikai helyzetről és a további feladatokról; 625. ő. e. Az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1973. december 4-i határozata az egyházpolitikai helyzetről, a vallásos ideológia befolyásolásáról és a további feladatokról; 874. ő. e. Az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1983. február 15-i határozata egyházpolitikánk néhány fontosabb kérdéséről. MNL OL M-KS 288. f. 5. cs. 87. ő. e. 13