Amikor "fellazult tételben fogalmazódott meg a világ". Mo. a hatvanas években (Budapest, 2013)

Tóth Eszter Zsófia: Az esztergályos, a vasutas, a feleség meg a szeretője

Az esztergályos, a vasutas, a feleség meg a szeretője 277 A Pártbizottság határozata az volt, hogy pártvezetőségi funkciójából leváltandó és pártoktatás vezetése alól fel lett mentve. A vállalat vezetősége és pártszervezete igen sok esetben foglalkozott vele és figyelmeztette hibái végett, de azokon mégsem tudott változtatni. Megjegyezni kívánjuk, hogy igen súlyos tüdőbeteg, aki állandó gyógykezelés alatt áll. Ismereteink alapján kiemelt funkció betöltésére nem tartjuk alkalmasnak. R. Dezső J. Mihályné párttitkár h. szem. vez. 1961. március 9. *** Másolat III. kér. PB. K. Bertalan elvtárssal történt beszélgetés után én, S. Pálné elmondottam azt, hogy én és K. István között milyen kapcsolat volt. Először is most hetedik éve, hogy ismerem. Ismerkedésünk a Fogorvosi Műszergyárban történt, én, mint betanított gépmunkás dolgoztam K. elvtárs, mint gépbeállító, és az ő beosztá­sában dolgoztam. Ez idő alatt többször találkoztunk, és elmondtuk egymásnak, hogy ő sem él jól a feleségével és én sem a férjemmel, így tartottuk a kapcsolatot. Ott történt a nézeteltérés, és azután én ő miatta március hónapra felmondtam, és eljöttem a vállalattól. Két hónapig itthon dolgoztam, és utána pedig elmentem állásba a Fővárosi Gázmüvekhez, de ez idő alatt is fenntartottuk a kapcsolatot. Ez idő alatt K. elvtárs azt mondta, jöjjek ide, mert itt több lesz az órabér. Itt továbbra is együtt dolgoztunk. Most pedig már 10 hónapja, hogy nem az ő beosztásában dolgozom. Most pedig a legfontosabb: házasságot ígért, és én hittem neki, de ez már húzódik elég régen, és mikor arra került volna a dolog, hogy felbontsam a csa­ládi otthonomat, akkor nemmel válaszolt, és így tehát bolondított és hazudott össze-vissza. Az utóbbi egy év leforgása alatt már én is gondolkodtam az egészen, azért is, mert rájöttem saját magam, hogy nem mondott legtöbbször igazat. 1961. január 16-án történt a legnagyobb meglepetés, elkísért a Madách-térig, és férjemmel összetalálkoztunk, hogy megbeszéljük négyesben az egész dolgot, és már ne bolondítson engem tovább, lássak én is tiszta képet. Erre ő azt mond­ta, hogy menjünk ki a lakására, el is mentem a férjemmel, és amikor bementünk, a feleségét kiküldte a szobából, azzal az indokkal, ha esetleg a férjem nekironta­na, tudjon védekezni. De a férjemnek ilyen gondolata nem volt, hogy vereked­

Next

/
Thumbnails
Contents