Amikor "fellazult tételben fogalmazódott meg a világ". Mo. a hatvanas években (Budapest, 2013)
Szabó Csaba: Azok a „hatvanas évek”
20 SZABÓ CSABA elején még arról tájékoztatta a Kongresszust, hogy Kubában nincsenek támadó jellegű rakéták. Az első közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták (R—12 Dvina) valóban csak szeptember 8-ika éjszakáján érkeztek meg Havanna kikötőjébe. A szovjetek kilenc indítóállás építéséhez kezdtek hozzá, de a terveikben negyven indítóállvány szerepelt, ami 70%-kal növelte volna a szovjetek kapacitását az első csapásra. Az amerikaiak csak október közepén vették észre a San Cristobal mellett épülő indítóállást. Október 19-ig még négy harcképes indítóállást fedeztek fel a kémrepülők. Kennedy október 22-én televíziós beszédében jelentette be a létesítmények felfedezését és kijelentette, hogy egy Kubából induló támadást úgy fognak venni, mintha az a Szovjetunióból indulna, és ennek megfelelően is fognak válaszolni. Kubát blokád alá vonta az amerikai haditengerészet, hogy megelőzzék a további szovjet fegyverszállításokat. Az atomfegyverekkel történő kölcsönös fenyegetőzés nem világháborút, hanem a világ megsemmisülését jelenthette volna. A konfliktust végül kompromisszummal zárták le a nagyhatalmak.13 A nukleáris katasztrófa veszélyének kijózanító hatása a későbbiekben elvezetett a két hatalom fokozatos közeledéséhez. Ugyanakkor az amerikai elnök kihirdette az Eisenhower-doktrínát, amelynek értelmében az USA katonai segélyt helyezett kilátásba az arab országok számára kommunista beavatkozás esetén. A Szovjetunió viszont jelentős gazdasági segélyben részesítette Egyiptomot, igaz ezzel egy időben Hruscsov azt is kijelentette, hogy a Szovjetunió nem támogatja Kína agresszív külpolitikáját. Kína a hatvanas évek közepén, 1964/1966-tól „vívta” kulturális forradalmát (1976-ig, Mao Ce-tung haláláig). Az afrikai és részben ázsiai térségben a hatvanas évek (már az ötvenes évek közepétől, sőt, egyes helyeken már a második világháború végétől) a hagyományos gyarmati berendezkedések korának vége, nem kevés drámai, véres eseménnyel, az emancipáció és a re-orientáció ellentmondásos jelenségeivel. 1964-ben kezdődött az amerikai csapatok tömeges részvétele a vietnami háborúban (csúcspontja 1968, amikor több mint félmillió amerikai katona állomásozott a távol-keleti országban).14 A Közel-Keletet az 1956-os szuezi válságot követő évtizedben a mindennapos határincidensek jellemezték. Ennek következtében egyáltalán nem lehetett feszültségmentesnek nyilvánítani a térséget. A hatvanas évektől a szír határnál állandósultak a kisebb-nagyobb katonai összetűzések. A Golán-fennsíkon állomásozó szír alakulatok rendszeresen támadták a zsidó polgári és katonai célpontokat, amire az izraeliek ellencsapásokkal válaszoltak. 1967. június 3-án az 13 Spenser, 2009, 297-320 és Andy, 2009, 321—342. 14 Halliday-Jung, 2005.; Klein, 2007.; Marx, 2004.; Rothermund, 2006.; Greiner, 2007.
