Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján (Budapest, 2017)
II. Az önkormányzat meghatározói a középkori Hegyalján - 2. Szőlőművelés, borkereskedelem, extraneus birtoklás és az önkormányzat
76 Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegy alján meg kell jegyeznünk, hogy ekkorra már a hegyaljai bor sem lehetett sokkal rosszabb minőségű a szerémi, vagy a Pozsony környéki boroknál. Talán a jó gazda önérzeténél többnek vehető, hogy amikor 1467-ben Pálóci László két hordó újhelyi bort küld a bártfaiaknak, megköszönve azok ajándékát, levelében büszkén megjegyzi: azért is küldi, hogy lássák, milyen borai vannak.270 A szőlőbirtok és bor iránti kereslet találkozott a hegyaljai mezővárosi polgárság érdekeivel. A borkereskedelemben való részvételüket bizonyítják azok a levelek, amelyeket ezzel összefüggő tartozások ügyében írtak vagy írattak a tanáccsal.271 A szőlőbirtokok forgalmát sem csupán az adásvételi szerződések alapján foghatjuk meg. Olyan levél is maradt fenn ugyanis, amelyben egyenesen szőlőt kínálnak fel megvételre a bártfai polgároknak.272 A kollektív városi tulajdonban lévő szőlőket fizetett vincellérek gondozták, akik a műveléssel kapcsolatos munkafolyamatokat megszervezték, a költségekről pedig pontos számadásokat készítettek. Bártfa városának tállyai, szántói, újhelyi és hejcei szőlői is voltak. Kassa Szántón és Tállyán, míg Eperjes Tolcsván rendelkezett birtokokkal.273 Az, hogy a vidékiek és a helyiek miért törekedtek szőlőbirtok vásárlására, érthető. A bor a középkor egyik legkeresettebb árucikke volt, amit jó áron és bármikor el lehetett adni. Ebből kifolyólag a szőlőbirtok is megőrizte értékét, ezért kifizetődő és biztonságos dolog volt a pénzt szőlőbe fektetni. Nem véletlen, hogy gyakran használták kölcsönügyletek fedezeteként is a szőlőket.274 De lengyel településsel folytatott kereskedelemről árulkodik. A kivitel elsősorban bor volt, míg leginkább posztót, iparcikkeket és halat hoztak be Magyarországra. A Bártfával kereskedelmi kapcsolatban álló lengyel településekre lásd Gulyás: A szőlőművelés és borkereskedelem 170-171. A lengyel borkereskedelemre általában: Fügedi: Bor és lókivitel, Komoróczy: Borkivitel, Draskóczy: Borkereskedelem. A hegyaljai bor nemcsak Lengyelországba, hanem a Baltikumba is eljutott, van adatunk róla így a Német Lovagrend és a Hanza-városok területem is. Pósán: Magyar-Hanza 29. és Pósán: Borkereskedelem a Baltikumban 16-17. 270 Gecsényi: Városi szőlőbirtokok 341. 271 A teljesség igénye nélkül: Gönc: DF 217 381., DF 218 040., DF 217 382. Liszka: DF 214 916. Tállya: DF 218 283., DF 217 813., DF 217 923. Stb. 272 1485-ben például Szár Tamás újhelyi polgár. - Iványi: Bártfa 2376. sz. (DF 215 135.). További példákra lásd Gulyás: A szőlőművelés és borkereskedelem 164. 273 Vincellér-elszámolások aránylag nagy számban maradtak fenn a városi levéltárakban. Ilyen költségjegyzéket állított ki például a bártfai tanácsnak a 16. század elején András, a város újhelyi vincellére. - DF 216 409. A vincellérek feladataira, fizetségére lásd Balassa: Tokaj-Hegy- alja 286-298. és Gecsényi: Bártfa szőlőgazdálkodása 471-472. A bártfai szőlőkre: lásd uo. passim. Általánosságban a szőlőszámadásokra Kubinyi: A mezőgazdaság történetéhez. Emellett még Kassának Szántón négy szőlője és háza, Tállyán pedig szőlője volt. Mindegyiket 1522-ben kapta adományként Szatmári György esztergomi érsektől. - DF 283 257. és DF 283 258. Eperjesnek Tolcsván voltak birtokai, mégpedig 1505 után három szőlő és két ház. - DF 229 261., DF 229 262., DF 229 381., DF 229 539., DF 229 629. A városok mellett természetesen másoknak is volt vincellérük, így például a menedékkői karthauziak Szikszón tartottak vincellért 1408-ban (DL 9452.). 274 Jó példa erre az az 1451. évi újhelyi ügy, amikor Leleszi Tamás litteratus Csebi Jánostól, az újhelyi várnagytól 18 forintot vett kölcsön, melynek fedezete a Fekete hegyen fekvő szőlője volt.
