Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján (Budapest, 2017)
I. A középkori mezőváros, mint a történeti kutatás tárgya - 1. A mezővárosok helye és szerepe a középkori magyar városfejlődésben
20 Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján volt. Utóbbi jelentősége pedig azért is kiemelkedő, mert a szőlőt sem művelési kényszer, sem pedig más olyan feudális jellegű szolgáltatási kötelezettség nem terhelte, amelyet a jobbágytelek után rendesen fizettek. Nem tartozott hozzá a telekhez, így az érte fizetett járandóság is csak földbérnek volt tekinthető. Makkai szerint ez a kedvező helyzet a „feudális földtulajdon keretei között a polgári földbérlet csírája volt".28 A mezőváros „kulturális küldetése" sem volt ugyanakkor jelentéktelen. Itt nem csupán arra a tényre kell felhívni a figyelmet, hogy a középkor végén mezővárosainkban már igen nagy számban jelentek meg a helyi schola-k és iskola- mesterekre is egyre több adatunk van, azaz a mezővárosok a jobbágyi írásbeliség és műveltség gócpontjai voltak (mint az majd hegyaljai forrásaink alapján is látható), hanem arra is, hogy a középkor és az újkor határától a reformáció terjedésének legfontosabb központjaiként is sok esetben a mezővárosok szolgáltak.29 A fenti pozitív állásfoglalásokkal szemben Szűcs Jenő a 15. századi városi iparral - főleg északnyugat-dunántúli dorrásanyag alapján - foglalkozó monográfiájában mezővárosainkat a magyar városfejlődés szempontjából kifejezetten negatívan értékelte. Úgy látta, hogy a városok fentebb már említett középkor végi hanyatlása az oppidumok árutermelő és kereskedelmi tevékenységével is kapcsolatban állt. Álláspontja szerint ugyanis a mezővárosi ipari termelés és a termékeivel folytatott kereskedelem tovább szűkítette a magyar városok amúgy is korlátozott piaci lehetőségeit, és jelentős mértékben akadályozta az „igazi" városok és az erős magyar polgárság kifejlődését.30 Emellett Bácskai Vera is úgy gondolta, hogy tévedés a mezővárosokat átmeneti fejlődési fokot képviselő, változó településformának tekinteni. Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a 14. században a terminológiában még gyakran vegyesen volt használatos a civitas és az oppidum elnevezés ezekre a településekre. Ebben a „kiválasztódási" időszakban alakult ki mind a későbbi ipari-kereskedő városok, mind pedig a mezővárosok jelentős része. Az 1405. évi dekrétum azonban már határozottan elkülönítette egymástól a két kifejezést és ez a 15. században az okleveles anyagban is egyre következetesebben megjelent. A határ lezárult tehát a két településtípus között, a civitasok száma ezután már lényegében nem változott.31 A fejlődést az a tény is cáfolja, hogy ha valóban egy fejlődőiéiben lévő, a falvak és a városok közötti híd szerepét betöltő gazdasági és társadalmi formációról lenne szó, akkor a mezővárosnak e logika szerint előbb vagy utóbb szabad királyi várossá kellett volna válnia. Ez a fejlődés hosz- szabb távon, az újkor évszázadaira ugyan számos esetben végbement, a középkorban azonban Szegeden kívül egyetlen ilyen pályát befutó mezővárost sem ismerünk, ráadásul ez is erősen agrárjellegű maradt. Ezek alapján úgy vélte, 28 Makkai: Mezővárosi földhasználat 463. 29 Szakály: Mezőváros és reformáció 9-32. 30 Szűcs: Városok és kézművesség 92. Szűcs a városiasodás helyett egyenesen mezővárosiasodásról beszél. Uo. 98. 31 Bácskai: Mezővárosok 17-20. vö. Ladányi: Libera villa.
