Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján (Budapest, 2017)
V. A mezővárosi tanács hatásköre, illetékessége és feladatai - 1. A mezővárosi tanács illetékessége, személyi és területi hatálya
V. A mezővárosi tanács hatásköre, illetékessége és feladatai 179 akkor az egyházi intézményeknek az adásvételek során tapasztalható szerepe annak is köszönhető volt, hogy az adott települések (jelen esetben Újhely) tanácsaira még nem volt jellemző az oklevéladó gyakorlat.643 A plébánosi oklevéladás a már említett Újhely mellett, ahol a pataki és az újhelyi plébános állított ki a legtöbb alkalommal oklevelet, több olyan településen is megfigyelhető, ahol már kialakult a magisztrátus oklevéladó gyakorlata. A pataki plébános Újhelyen kívül értelemszerűen Patakon, a gönci plébános Göncön és Telkibányán, a keresztúri plébános pedig egy esetben Tokaj és Tárcái között, a Mézesmái szőlőhegyen fekvő szőlő ügyében állított ki oklevelet.644 A szepesi káptalan Patakon (1322), és Tállyán (1486,1521), a leleszi konvent pedig Zomboron (1471) és szintén Patakon (1502) bocsátott ki ingatlanügyletről bizonylatot.645 Újhelyen a pálos provinciális perjel adott ki oklevelet egy egyezségről 1462-ben, amely egy polgár és a kolostor közötti határper lezárásaként jött létre.646 Sajátos jellemzője volt a hegyaljai végrendeleteknek, hogy néhány alkalommal közjegyzői kiadvány rögzítette őket. Ez ugyanis nemhogy a mezővárosi lakosság, de a civitasok polgársága esetében sem volt gyakori.647 Az előbb már említett újhelyi eseten kívül ugyaninnen még további két példával is rendelkezünk. Ezek 1469-ből és 1523-ból származnak. Szántón viszont 1467-ben szőlőadásvétellel kapcsolatosan fordult elő, hogy közjegyző adott ki oklevelet.648 Láttuk tehát, hogy az oklevéladást valóban több intézmény végezte a Hegyalján és ezek a legváltozatosabb ügyekben jártak el. Felvetődik a kérdés, hogy a fentiek tükrében mi volt az a tényező, ami meghatározta, hogy melyik oklevéladó szerv fogja kiállítani az adott alkalommal az oklevelet? A legalapvetőbb ilyen rendezőelv mindenképpen az volt, hogy hol feküdt az ingatlan. A mezőváros területén belül található szőlők és más birtokok esetében általában a mezőváros állította ki az oklevelet.649 Más volt azonban a 643 Vö. 631. jegyzet. 644 A pataki plébános egy kolostorra hagyott szőlő miatt támadt perben és egy szintén kolostorra halál utáni adományként átruházott szőlő ügyében. - Bándi: Pálosok oklevelei 713-714. (1477) és 721 (1525).; A gönci plébános szintén olyan végrendelet során, amelynek kolostor a kedvezményezettje. - Bándi: Pálosok oklevelei 589. (1438), uo. 597. (1483); A keresztúri plébános ugyanilyen ügyben. - Bándi: Pálosok oklevelei 688-689. 645 Patakon végrendeleti ügyben - Anjou VI. 441. sz.; Tállyán adásvétel és zálog ügyében - DF 215 201. és DF 217 955. A leleszi konvent: Zomboron telek adásvétele ügyében - DL 74 711, Patakon szőlőkkel kapcsolatos végrendelet miatt - DF 216 531. 646 DL 15 742. 647 A jelenség annak köszönhető, hogy a magyarországi közjegyzők tevékenysége alapvetően az egyházi bíráskodás hatásköre alá eső (így például a szentszéki bíráskodással kapcsolatos) jogintézményekre korlátozódott, és vagyonjogi ügyekben is csak akkor adtak ki oklevelet, ha az valamilyen kapcsolatban állt a házasság egyház által szabályozott intézményével vagy a végrendelkezéssel. Csukovits: Közjegyzők Magyarországon 67-69. 648 Sorrendben: Bándi: Pálosok oklevelei 710. és 720., valamint Iványi: Bártfa levéltára 1541.SZ. 649 Ez sem mindig törvényszerű, olykor a mezőváros saját polgára ügyében, de nem a településen, hanem a környéken fekvő ingatlanokkal kapcsolatosan is oklevelet adhatott ki. Lakatos: Ingatlanforgalmi ügyek 159-160.