Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján (Budapest, 2017)
IV. A kézművesség és a tanácstagság összefüggései a középkori Hegyalján
148 Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján Ha áttekintjük az összefoglalt véleményeket, akkor láthatjuk, hogy sem a nyelvészek, sem pedig a történészek körében nincs összhang a kérdés megítélésében. Ennek ellenére a történettudósok jelentős része felhasználta a kézműves neveket, mint a középkori foglalkozási viszonyok forrását. Bár a mezővárosokban az ipari és mezőgazdasági termelés a 15. században még nem különült el teljes mértékben, és ez megnehezíti annak eldöntését, hogy az ilyen tevékenységet folytató polgár elsősorban agrár- vagy kézműves tevékenységből tartja-e fenn magát, többen is vontak már le különféle következtetéseket a személynevek alapján a kézműiparra és annak társadalmi hátterére vonatkozóan.534 Bácskai Vera véleménye szerint a kézművesek nemcsak a középréteg vagyonosabb csoportjába tartoztak, hanem rendszeresen szerepeltek a mezővárosok tanácsaiban is, mégpedig a lakosságon belüli arányuknál nagyobb mértékben. Ez annyit jelent, hogy egy iparosnak nagyobb esélye volt bejutni a magisztrátusba, mint egy csak agrártevékenységből élő polgártársának.535 A kézművesek egy részének kiemelkedő egzisztenciája nemcsak a mezővárosoknál, hanem a nagy kereskedővárosoknál is megfigyelhető. Ezekben a legjövedelmezőbb iparágaknak két csoportja figyelhető meg. Egyik a közhasználati cikkeket előállító élelmiszeripari és a ruházati iparágak csoportja, így többek között a pékek, vargák, tímárok, szabók, szűcsök és leginkább a mészárosok vehetők ide. A másik csoportjuk, amelyik még ennél a körnél is gazdagabb, nem a mindennapi szükségletekkel áll kapcsolatban, hanem éppen ellenkezőleg, a fényűzéssel. Ide olyan luxuscikkeket termelő szakmák tartoznak, mint a szobrászat, képfaragás, fegyverkészítés és a legjellemzőbb: az ötvösség.536 A városok esetében a kézművesek anyagi hátterére jó példa az a Brassó Quartale Por- tice városnegyedéről fennmaradt 1475. évi adójegyzék, amely a királyi taxával kapcsolatosan készült. Granasztói György, aki ezt a forrást statisztikai módszerrel feldolgozta, a lakosságot a fizetett adó alapján négy csoportba osztotta. Az egyes kategóriákon belül a kézművesség arányát is vizsgálta, és ez alapján arra az eredményre jutott, hogy a legszegényebbek között, a 4. kategóriában a legkisebb a súlyuk, mindössze 17,5%, míg a leggazdagabb, 1. kategóriában ez az arány bő 20%. A legmagasabb arány az ez alatt lévő „közepes-vagyonos" 534 Hogy csak néhány példát említsünk, Szombathely középkori történetének összefoglalásakor követte ezt a módszert Zágorhidi: Szombathely 158-162. Moháccsal kapcsolatosan alkalmazta Koszta: Mohács 22-28. A sárvári uradalom középkor végi jobbágyneveit még nem tartja öröklődőnek, így felhasználja ilyen következtetések levonásához Érszegi: Sárvár 141-148. Elfogadja a neveket foglalkozásra utaló forrásként Petrovics István és Kulcsár Péter is - Szeged története 397-398. és 460-473. Ugyanígy jár el Miskei: Egy mezőváros kézműipara. Utal az ilyen nevek forrásértékére Bándi: Körmend 60. stb. 535 Bácskai Vera számos példát is említ a fentiekre vonatkozólag, lásd Bácskai: Mezővárosok 112., illetve Bácskai: Mezővárosi önkormányzat 17-19. Ő, mint már mondtuk, abból indult ki, hogy a kézműves nevek a személy foglalkozására utalnak. így tehát ez a megállapítása nem elsősorban a kézművesekre, hanem az ilyen nevet viselőkre vonatkozóan tekinthető érvényesnek. 536 Szűcs: Városok és kézművesség 67-68.
